Paks miatt is drágult az áram
Olcsóbb lehet az energia hazánkban, ha sikerül elhárítani a paksi üzemzavart, és az erőmű kettes blokkja újra üzemelhet - derült ki a paksi üzemzavart vizsgáló parlamenti bizottság szerdai ülésén.
Dátum: 2003-10-30 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:00.392116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hatvani György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium energetikai helyettes államtitkára a paksi üzemzavart vizsgáló parlamenti bizottság ülésén megerősítette, hogy nagymértékben befolyásolta az augusztusi energiaár-emelést az atomerőműben kialakult súlyos üzemzavar. A testület ülésén kiderült: az üzemzavar elhárítása és az erőmű kettes blokkjának újraindítása azt is jelentheti, hogy - ha nem változnak a nemzetközi körülmények - később reálértékben csökkennek az energiaárak Magyarországon. Ehhez azonban Koltai Tamás, a paksi üzemzavar körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság fideszes elnöke szerint arra is szükség van, hogy felülvizsgálják a Horn-kormány időszakában kötött hosszú távú szerződéseket.
Kaderják Péternek, a Magyar Energia Hivatal elnökének meghallgatásából kiderült: a hazai energiaszektor privatizációja idején az új tulajdonosokkal olyan hosszú távú energiavásárlási megállapodásokat kötött a Magyar Villamos Művek Rt., amelyekben kikötötték, hogy a társaság köteles a szerződésben meghatározott áron és ideig energiát vásárolni. Ugyanakkor hasonló energiaimport-szerződések is születtek a kilencvenes évek közepén, amelyek szerint a paksi erőmű árainak többszöröséért kénytelen energiát venni a magyar állam. A Magyar Nemzet értesülései szerint olyan brókercéggel is megállapodást kötöttek, amelyik a környező országokból vásárolja az energiát, és ezt kétszeres áron adja tovább hazánknak.
Koltai Tamás szerint a szerződések teljesítési kötelezettségeinek köszönhető, hogy az utóbbi időkben egyre növekvő mértékben terhelték vissza az atomerőmű teljesítményét az éjszakai "völgyidőszakokban". Az állandó kapacitásváltoztatások viszont rontják az üzemanyag minőségét és csökkentik a termelés biztonságát. Koltai a testület mandátumának meghosszabbítását javasolta, mert számos olyan dokumentumot nem adtak még át a bizottságnak, amelyek a képviselő szerint szükségesek a vizsgálat teljes körű lefolytatásához. Az Alkotmánybíróság azonban csak akkor dönthet a kérdésben, amikor a bizottság befejezi a munkát. Az indítványt csak az ellenzék támogatta, a kormánypárti képviselők nagy része bojkottálta a szavazást.
Haraszti Gyula - Magyar Nemzet
Medgyessy máig nem fizetett
Máig nem fizette vissza Medgyessy Péter, illetve korábbi munkahelye, a Magyar Paribas Rt. azt a kilenc és fél millió forintot, amelyet a kormányfő szerződéskötése nyomán még 1991-92-ben folyósított tanácsadásért a Paksi Atomerőmű Rt. Pedig a társaság felügyelőbizottsága semmiféle nyomát nem találta a mai árfolyamon több mint harmincmillió forintos "szakértésnek". A bizottság jelentésében leszögezte, hogy "nem kizárhatóan kár érte az atomerőművet". Menesztése után Pónya József vezérigazgató azzal védekezett, hogy Medgyessyék szóban adtak tanácsokat.
H. G. - Magyar Nemzet