Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rudi hagyta jóvá az Éjjeli menedék adását

Rudi Zoltán, az MTV aktuális igazgatósága vezetőjének előzetes jóváhagyásával került adásba vasárnap az Éjjeli menedék műsora, amely tudósított David Irving angol történész magyarországi előadásairól - tudta meg a Magyar Nemzet. Az MTV menedzsmentje a bejátszásra hivatkozva szüntette meg a műsort.


Dátum: 2003-10-30 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:00.693794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megtiltotta számomra a nyilatkozattételt az MTV Rt. elnöke - mondta el szerdai, végül elmaradt sajtótájékoztatójának helyszínén Siklósi Beatrix, az Éjjeli menedék főszerkesztője. Szavai szerint, ha mégis elmondaná véleményét, akkor az a munkaszerződése alapján az azonnali hatállyal való felmentését vonná maga után.

Ismert: az MTV menedzsmentje az október 26-i Éjjeli menedékben látható tudósítás miatt megszüntette a műsort. A beszámolóban David Irving angol történész egyik magyarországi előadása volt látható, amelyen Irving az 1956-os forradalomról és szabadságharcról mondta el véleményét. Szerinte a felkelés első két napja antiszemita pogrom volt, illetve a forradalmat az általa "zsidókormánynak" tekintett magyar kormány ellen a munkásság robbantotta ki, amíg az értelmiség csak később kapcsolódott be a folyamatba.

Az MTV Rt. közleményében leszögezte: a történész kijelentései a műsor szerkesztőinek "gondozásában" megfelelő szerkesztői kontroll nélkül kerültek a műsorba. A köztelevízió vezetése szerint ezek a mondatok az egész magyar nemzetet sértik méltóságában, és besározzák az 1956-os forradalom emlékét. Petri Lukács Ádám, a kormánypárti Népszava munkatársa az ORTT panaszbizottságához fordult, mivel szerinte az adás kiegyensúlyozatlan, kirekesztő és hazug volt.

A Magyar Nemzet információi szerint a műsor adásba kerülését Rudi Zoltán, az MTV aktuális igazgatóságának vezetője hagyta jóvá. A Magyar Nemzet korábban többször beszámolt róla, Baló György, az MTV kulturális igazgatója a vasárnap esti sugárzás előtt rendszerint bekérette az Éjjeli menedék műsorkazettáját, és az általa kifogásolt részeket egyszerűen kivetette a produkcióból. A műsor szerkesztői a nézőknek ezt fekete vágóképekkel jelezték. A lap úgy tudja, Baló a múlt héten külföldön tartózkodott, ezért nem ő, hanem igazgatótársa, Rudi hatáskörébe tartozott a döntés. Csorba Mária, az MTV sajtóreferense a Magyar Nemzet információjára reagálva csupán annyit közölt: a műsorért annak felelős szerkesztője, Siklósi Beatrix a felelős.

Pindroch Tamás - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek