Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az erős forint mindenkinek jó

Az Európai Unió nem támogatást ad a csatlakozó országokban élőknek vagy az önkormányzatoknak, de lehetőséget biztosít a felzárkózásra, melyet azonban önállóan kell elvégezni. Előbb azonban erős forintra és stabil gazdaságra van szükség - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tegnap esti vásárhelyi előadásán.


Dátum: 2003-10-30 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:01.652599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vásárhelyi városházán tartott Az eurózóna előtt, a monetáris politika aktuális kérdései című rendezvényen köszöntőjében már Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő felhívta arra a jelenlévők figyelmét, hogy Magyarország 2004 májusi csatlakozása kettős hatással jár majd, hiszen lesznek haszonélvezői és vesztesei idehaza is. Hangsúlyozta: azt sem tudja még senki, hogyan valósul majd meg a szolgáltatások, a tőke és az emberek szabad áramlása.

Járai Zsigmond előadásában már azt hangsúlyozta: erős forintra van szükség 2008. január elsejéig, azaz az euró magyarországi bevezetéséig, hiszen csak így lehet rendbe tenni a gazdaságot. Nem járható út az, hogy folyamatosan gyengítik a nemzeti valutát a hazai cégek védelmében, hiszen így konzerválódik egy rossz gazdasági szerkezet. A nemzeti bank elnöke szerint a rosszul gazdálkodó vállalatok ugyan csődbe mennek, ám helyettük majd indulnak újak.

- Nagy lemaradásaink vannak ahhoz, hogy teljesítsük az eurózónához való csatlakozási feltételeket, hiszen nagyobb a költségvetési hiány, magasabb az infláció és a kamatszint. Ha 2008-ban a forintot felváltja az euró, akkor jobb lesz a vállalatoknak (nem lesz például átváltási veszteségük) és az embereknek is - hangsúlyozta a jegybank elnöke. Kiemelte, hogy azért is jó lesz az közös valuta, mert az erősebb, mint a forint, s megjelenése önmagában 0,6-0,9 százalékos gazdasági bővülést okoz. Addig azonban le kell faragni az államháztartás (a választási év túlköltekezései miatt megnőtt) hiányát, s fegyelmezett gazdaságpolitikát kell folytatni.

Forrás: Délmagyarország, 2003. október. 30.

Kapcsolódó elemek