Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessynek éreznie kellene saját erkölcsi határait

A Figyelő című hetilap ma megjelent számában olyan új információk láttak napvilágot, amelyek után a Medgyessy-kormánynak tisztáznia kell a brókerbotrányban betöltött szerepét - jelentette ki csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Répássy Róbert, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettese.


Dátum: 2003-10-30 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:02.612551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétszer Baja Ferenccel

Répássy Róbert hangsúlyozta: a határidőnaplókban megdöbbentő dolgok vannak. Többek között az, hogy Kulcsár Attila hét alkalommal találkozott Baja Ferenc jelenlegi államtitkárral, az MSZP volt kampányfőnökével: négy esetben a lakásán, egy esetben pedig este kilenckor.

- Ez magyarázatra szorul. Pontosabban fogalmazva eljött az az idő, amikor a Medgyessy-kormánynak tisztáznia kell: mit keresett Baja Ferenc, az MSZP kampányfőnöke Kulcsár Attilánál hét alkalommal, miért ment a lakására, és miért munkaidő után, késő este találkoztak? Miért nem beszélt a kormány eddig arról, hogy van olyan kormánytag, aki rendszeres kapcsolatot ápolt Kulcsár Attilával? - tette fel a kérdést a frakcióvezető-helyettes.

Kovács László hölgyismerőse több mint tízszer

Hozzáfűzte: a naplóbejegyzések szerint Kovács László hölgyismerőse több mint tíz esetben találkozott Kulcsár Attilával, és volt olyan alkalom, amikor a találkozón Baja Ferenc is jelen volt.

- Ezek az állítások mindenképpen magyarázatra szorulnak. A mai napon a kormánynak tisztáznia kell, hogy miféle kapcsolata volt a milliárdos sikkasztóval és pénzmosóval - jelentette ki Répássy Róbert.

Lamperth a botrány kirobbanása után is

A fideszes képviselő elmondta: a lap többek között arról is ír, hogy a Kulcsár Attila ellen nyomozást folytató rendőrséget felügyelő Lamperth Mónika is személyesen találkozott a brókerrel, még a botrány kirobbanása után is.

Bárándy is?

- A naplóbejegyzések között szerepel a Kulcsár Attila kiadatását a Magyar Köztársaság nevében intéző igazságügy-miniszter is - mutatott rá a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Hozzátette: ezek olyan új információk, amelyek a brókerbotrányt vizsgáló bizottság szerdai ülésén fel sem merülhettek, hiszen azokat a kormány a mai napig titkolta a nyilvánosság előtt.

Medgyessyéknek nincs erkölcsi alapjuk elmozdítani Szászt

A kormány szerdai döntésére reagálva, miszerint Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét törvényi módosítással távolítják el hivatalából, Répássy Róbert ismertette a Fidesz álláspontját.

- Medgyessy Péternek, annak a bankárnak, akinek egykori bankjánál 15 pénztáros ellen folyik büntetőeljárás, nincs erkölcsi alapja arra, hogy többek között a K&H-ügy megelőzésének az elmulasztásáért felelősségre vonja a bankfelügyelet vezetőjét. A kormányfőnek éreznie kellene saját erkölcsi határait.

Hozzátette: Medgyessy Péternek előbb azt kell tisztáznia, a saját bankjában hogy fordulhatott elő, hogy 15 pénztáros feltételezhetően közreműködött ebben a súlyos sikkasztási, pénzmosási ügyben.

- Mindenféle politikai szempontot megelőz Medgyessy Péter és Szász Károly harcában az, hogy miféle erkölcsi alapokon indul a kormányfő ebbe a harcba - mutatott rá Répássy Róbert.

Az MSZP a bizottságban sem akadályozhatja meg a súlyos kormányzati érintettségek tisztázását

A brókerbotrány szerdai ülése kapcsán a frakcióvezető-helyettes elmondta: a ma napvilágot látott információk új megvilágításba helyezik a kormánypárti képviselők tegnapi viselkedését.

- Most már értjük, hogy miért szaladtak el a szocialisták a saját kérdéseik elől, miért nem voltak kíváncsiak ezekre a válaszokra, hogy miért húzták el ügyrendi vitával ennek a lerövidített vizsgálati idővel létrehozott bizottságnak a tevékenységét. Azért, hogy az eddig felmerült kérdéseknél is sokkal súlyosabb kérdéseknek a tisztázására véletlenül se legyen ideje a vizsgálóbizottságnak

Ezért a Fidesz szándéka az, hogy felgyorsítsa a brókerbotrányt vizsgáló bizottság munkáját, hogy még az eddiginél is intenzívebben végezhesse tevékenységét.

- Nem engedjük azt, hogy mindenféle ügyrendi kifogásokkal az MSZP megakadályozza a súlyos kormányzati érintettségek tisztázását - hangsúlyozta Répássy Róbert.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek