Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Musarraf bejelentette a népszavazás időpontját

Pakisztánban április 30-ra tűzték ki azt a népszavazást, amely Pervez Musarraf tábornok-elnök hivatali működésének meghosszabbításáról hivatott dönteni.


Dátum: 2002-04-09 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:37.615801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Musarraf tábornok, aki 1999 októberében vérontás nélküli államcsínnyel jutott hatalomra, múlt pénteken jelentette be, hogy a közeljövőben megtartják a régóta ígért népszavazást, és az igazságügyi minisztérium kedden hozta nyilvánosságra a szavazás tervezett időpontját.

Az elnök kedden Lahórban, egy több tízezres nagygyűléssel kezdte meg választási kampányát, abban a parkban, ahonnét 1940-ben megindult a pakisztáni függetlenségi mozgalom.

Musarraf hangsúlyozta: meg akarja őrizni elnöki hivatalát, hogy megszilárdíthassa Pakisztánban a demokráciát. Emlékeztetett arra, hogy két és fél éves kormányzása alatt gazdasági reformot hajtott végre, harcolt a szegénység ellen, helyreállította a rendet és szembeszállt az iszlám szélsőségesekkel. Egyúttal leszögezte, hogy nem engedi hazatérni Benazir Bhutto és Navaz Sarif korábbi kormányfőket, hogy újra részt vegyenek az ország politikai életében.

A tervezett népszavazást alkotmányellenesnek tekintik a nagy politikai pártok és egyházak, s bejelentették, hogy szervezkedni fognak a szavazás bojkottjáért.

Kapcsolódó elemek