Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem volt indokolt az iraki katonai akció

Az Európai Unió lakosságának többsége szerint a világszervezetnek kellene irányítania Irak helyreállítását. Az unió közvélemény-kutató intézete által közzétett felmérés 15 EU-állam 7500 lakosának megkérdezésén alapul, s arról próbál pontos képet adni, miként látják az emberek, az EU állampolgárai az iraki helyzetet.


Dátum: 2003-10-30 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:03.780906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megkérdezettek 58 százaléka (de például Nagy-Britanniában 72 százaléka) úgy gondolja, hogy az ENSZ-nek kellene irányítania az újjáépítést; csak 18 százalék véli úgy, hogy ez a feladat az Egyesült Államokra hárul. Ami a helyreállítás finanszírozását illeti, a megkérdezettek 54 százaléka támogatja, hogy saját országa anyagi segítséget adjon ehhez, a humanitárius segítségnyújtás fokozását pedig egyenesen 82 százalékuk helyesli. Az európaiak többsége (65 százalék) úgy gondolja, hogy mindenekelőtt az amerikaiaknak kellene mélyebben a pénztárcájukba nyúlniuk.

A közvélemény-kutatás adatai szerint a vélemények nagyon eltérőek arról, hogy az európai országok küldjenek-e békefenntartó erőket Irakba. Az európaiak 54 százaléka ellenzi ezt, 44 százaléka pedig helyesli, de az arány országonként erős eltérést mutat.

Miközben a németek 71 százaléka ellenzi német erők bevetését, a dánok 77 százaléka támogatná, hogy országuk csapatok kiküldésével is részt vegyen a békefenntartásban. Az EU-tagországok lakosságának 43 százaléka egyébként azt helyeselné a leginkább, ha az ENSZ égisze alatt küldenének békefenntartó erőket Irakba a biztonság garantálására.

Végül az Eurobarométer jelentése szerint a megkérdezettek kétharmada (68 százalék) úgy véli, hogy az iraki katonai akció nem volt indokolt, s 55 százalékuk még mindig tart terroristák esetleges újabb akcióitól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek