Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pál Tibor nem mond igazat

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Parlamenti Képviselőcsoportja tiltakozik amiatt, hogy Pál Tibor belügyi államtitkár ismételten valótlan tartalmú nyilatkozatokat tesz az európai parlamenti választásokról tartott négypárti egyeztetésekről - szögezi le a frakció elnökségének közleménye.


Dátum: 2003-10-30 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:05.225696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Parlamenti Képviselőcsoportja tiltakozik amiatt, hogy Pál Tibor belügyi államtitkár ismételten valótlan tartalmú nyilatkozatokat tesz az európai parlamenti választásokról tartott négypárti egyeztetésekről.

A külképviseleteken felállítandó választási bizottságokban a pártdelegáltak részvételének biztosítása nem a Fidesz, hanem az MSZP javaslata, amelyet a Fidesz - lemondva a kormányoldal által elvetett jobb javaslatairól - kizárólag a törvény megszületése érdekében hajlandó csak elfogadni.

A képviselőcsoport emlékeztet arra, hogy ez év januárjában egyszer már megszakadtak a négypárti egyeztetések az államtitkár valóságnak meg nem felelő nyilatkozata miatt. Ennek mostani megismétlődése a további tárgyalások ellehetetlenítéséhez vezethet.

Budapest, 2003. október 30.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Frakció Elnökség

Kapcsolódó elemek