ENSZ: jövőre is éhínség fenyeget Észak-Koreában
Ugyan valamelyest jobbak Észak-Koreában a korábbiaknál a terméseredmények, milliókat fenyeget jövőre is az éhínség- állapította meg az ENSZ Világélelmezési Szervezetének igazgatója.
Dátum: 2003-10-30 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:07.647756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rock Corsino Pekingben fejtette ki, hogy a lakosság egynegyedének, 6,5 millió embernek az ellátása jövőre is az élelmiszersegélyek függvénye. Az 5,1 millió tonnára becsült szükségletből a KNDK maga 4,16 millió tonnát tud fedezni, a fennmaradó 940 ezer tonnát a nemzetközi közösségnek kellene a rendelkezésére bocsátania, hogy ezrek halálát el lehessen kerülni.
2003-ban az ENSZ Világélelmezési Programja nem tudta a maga elé tűzött célt teljesíteni, 500 ezer tonna élelmiszert Észak-Korea rendelkezésére bocsátani, ez idáig Corsiono adatai szerint csak 320 ezer tonnát szállítottak le. Amennyiben további szállítások maradnak ki, úgy 700 ezer, többnyire idősebb észak-koreai már novembertől segély nélkül marad, a gyerekek pedig januártól nem jutnának ellátmányhoz.
Október elején a dél-koreai kormány már figyelmeztetett arra: Észak-Koreának mintegy 1,1 millió tonna élelmiszersegélyre lesz szüksége az idén, hogy el lehessen kerülni az éhínséget.
MTI - fidesz.hu