Orbán Viktor az összefogásról, a hit erejéről
Az összefogás fontosságáról, a hit erejéről beszélt Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök csütörtökön Mezőtúron, a Szegedi Kiss István Református Gimnázium új sportcsarnokának avatóünnepségén.
Dátum: 2003-10-30 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:08.717123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A mezőtúri tornacsarnok jelzi, hogy az itt élők nem fogadják el, hogy a fejük felett döntsenek őket érintő dolgokról, és képesek küzdeni céljaikért" - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. A mezőtúri sportcsarnok azt üzeni a jövőnek, hogy a gondos tervezés, megfelelő pénzügyi források és kemény munka mellett még szükség van valamire, ami "felszabadítja a bennünk szunnyadó energiákat, hogy a bennünk keringő gondolatot nagy és közös céllá alakíthassuk".
"A közös célokat a napi gondok, problémák fölé emelve olyan dolgok megalkotására is képesek lehetünk, melyeket korábban csak elképzelni tudtunk" - jelentette ki Orbán Viktor.
A megfelelő alapok mellett vannak jelentős, láthatatlan erők, amelyek lehetővé teszik, hogy a mezőtúri tornacsarnokhoz hasonló elképzelések valóra váljanak. "Csak miután elkészült a nagy mű, azután kerülnek elő a rejtett hibák, apróbb fogyatékosságok. Ez így van saját otthonukkal is, ahol a beköltözés után derül csak ki, hogy jobb lett volna, ha a balos ajtó helyett a jobbost választjuk" - fogalmazott beszédében Orbán Viktor.
Hozzátette: "az efféle gondok mégiscsak a jobb problémák közé tartoznak, hiszen arról beszélnek, hogy a régi rend végleg eltűnt".
Orbán Viktor szólt a sport fontosságáról is, kiemelve: "a divatossá vált kétkedés világában a sport segíthet abban, hogy a fontos erkölcsi, etikai értékek a helyükre kerüljenek".
MTI - fidesz.hu