Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MTV: jelentős fizetésemelés a felügyelő-bizottsági tagoknak

Jelentősen megemelte a közszolgálati médium felügyelő bizottsági (fb) tagjainak javadalmazását csütörtöki ülésén a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, értesült több forrásból az MTI. A hír különösségét az adja, hogy mindeközben a hűbéres tévé épp most kért 6 milliárd forintot a Parlamenttől.


Dátum: 2003-10-30 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:09.068179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az fb elnöke az eddigi 270 ezer helyett 450 ezer, a két tag 250 ezer helyett 400 ezer forintos havi juttatást kap, tudta meg az MTI a tanácskozás egyik résztvevőjétől, aki nem járult hozzá nevének közléséhez. Az általa elmondottakat más - szintén névtelenséget kérő - illetékesek is megerősítették.

A kapott információ szerint a felügyelő bizottság mindhárom tagjának havi 110 ezer forintos költségtérítés is jár.

Az MTI értesülései szerint e döntések meghozatalakor a nyolctagú kuratóriumi elnökség hat tagja volt jelen az ülésen, ők döntésüket egyhangúlag hozták meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek