Bankszemléletű büdzsé
A megígért jóléti helyett bankszemléletű költségvetést nyújtott be a parlament elé a közelmúltban a Medgyessy-kormány; a büdzsé a társadalmi rétegek közül a fiatalokat érinti a legrosszabbul - fogalmazott Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön Békéscsabán egy Fidelitas-fórumon.
Dátum: 2003-10-30 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:11.846060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány intézkedéseinek hatására 2004-ben emelkedni fognak az árak, az adók, a kamatok, s ezáltal pénzt vesznek ki a családok, az önkormányzatok és a gazdasági egységek zsebéből is - mondta az ellenzéki politikus, a Fidelitas alelnöke.
Kifogásolta: "bár a közalkalmazottak bérét megemelték, az ehhez szükséges forrásoknak csupán töredékét juttatták el az önkormányzatokhoz, ami bölcsődék, óvodák, iskolák bezárásához, egészségügyi intézmények megszüntetéséhez vezetett".
Szűkült a gazdasági növekedés lehetősége, és a statisztikák szerint 2003-ban több tízezer munkahely szűnt meg Magyarországon - hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve: félő, hogy ez a tendencia jövőre sem szűnik meg, s "2004 a munkanélküliség éve lesz".
Mint mondta, jelenleg négyszer annyi a pályakezdő munkanélküli, mint két esztendővel ezelőtt, és szűkült a munkához jutás lehetősége; a diákhitel kamatai nőttek, ami kérdésessé teszi a fiatalok számára, vállalhatják-e annak költségeit.
A tervezett reform várhatóan indokolatlanul megemeli a kollégiumi díjakat, ugyanakkor szűkülnek a lakáshoz jutás lehetőségei. Mindezek egyértelműen mutatják, hogy a 2004. évi költségvetés ront majd a fiatalok helyzetén - jelentette ki Rogán Antal.
MTI - fidesz.hu