Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2004 a leépítés éve

A Fidesz képviselői a költségvetés tervezetét bírálták a törvényjavaslat általános vitájában csütörtökön a Parlamentben.


Dátum: 2003-10-30 20:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:12.510208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fónagy János fideszes képviselő arról beszélt a költségvetési vitában a parlamentben, hogy a kormány választási kampányában 800 kilométer autópályát, az M0-s körgyűrű és a négyes metró megépítését, a Tisza és mellékfolyói árvízvédelmét, valamint a Duna-Tisza köze kiszáradásának megelőzését ígérte.

Ezzel szemben mintegy 420 kilométer autópálya készül el a ciklus végére - mondta a képviselő. Hozzátette: bár jövőre 187 milliárd forintot fordítanak sztrádaépítésre, az közúthálózat fejlesztési előirányzata a korábbi 70-80 milliárd forintról 50-re csökken. Azt mondta: a Vásárhelyi-terv megvalósítására a jelenlegi kormány szerint is szükség van, ennek ellenére jövőre csak 8 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. A vasútfejlesztési előirányzat mértékét szintén kevésnek tartotta a képviselő. "2002 az ígérgetés, 2003 a magyarázkodás, 2004 pedig a leépítés éve" - mondta.

Honvédelem: a legnagyobb elbocsátások

A honvédelem és a mezőgazdaság jövő évi helyzetét is értékelték a képviselők a parlamentben csütörtökön a 2004. évi költségvetés általános vitájában.

Keleti György (MSZP) hangsúlyozta, hogy a honvédelmi tárca jövőre viszonylag magas, 351 milliárd forintnál is több költségvetési forrással gazdálkodhat. Fontosnak tartotta, hogy a vitában eddig senki sem akarta megkurtítani a tárca 2004-es büdzséjét. Ugyanakkor kitért arra is, hogy a szférában több mint hatezer fős leépítést kell végrehajtani.

Körömi Attila (Fidesz) az elhangzottak kapcsán megjegyezte, hogy jövőre a honvédelmi tárcának lesz mit elköltenie, ugyanakkor, itt lesz a legnagyobb az elbocsátás mértéke.

Becsapott vállalkozók az idegenforgalomban

Lasztovicza Jenő (Fidesz) az idegenforgalom hátrányos helyzetéről, az idegenforgalmi ágazat "kiemelten vesztese" a jövő évi költségvetésnek, holott e tevékenység mintegy 300 ezer magyar család megélhetését biztosítja.

Szavai szerint a kormány ígéretei között szerepelt a turisztika normatív támogatása és az ágazatból élők terheinek csökkentése, valamint az infrastruktúra fejlesztésének és a látványos helyszínek vonzerejét növelő beruházások támogatása.

A kormány becsapta a szektor vállalkozóit. A kabinet a turizmussal csak szavakban foglalkozik, hiszen 2004-ben csak 14,2 milliárd forint segíti az ágazatot - mondta a képviselő. Értékelése szerint: a jövő évi büdzsé az elmúlt évtized legrosszabb költségvetése, "amelybe az ország bele is rendülhet".

Fogyatékos költségvetés

A 2004-es költségvetésből a fogyatékosok szervezetei megkapják az általuk kért támogatást - mondta Lévai Katalin csütörtökön az Országgyűlésben a költségvetés általános vitájában, Szalai Annamária (Fidesz) szerint azonban "a miniszter szavai mögött nincsen kassza". Mint mondta, a költségvetés egyformán csökkenti a civil szervezetek támogatását, az egészségügyi tárca pedig valamennyi fogyatékos szervezet támogatásából 22,5 százalékot vesz el.

Hol vannak az új munkahelyek?

Őry Csaba (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy a Medgyessy-kormány 300-400 ezer új munkahelyet ígért, ezzel szemben foglalkoztatás két és fél éve stagnál.

A képviselő szerint a kormány szembe megy a "lisszaboni folyamat" célkitűzéseivel, amely a foglalkoztatás növelésére, a versenyképes tudásra, a kis- és középvállalkozások támogatására épül. Szavai szerint a foglalkoztatási minisztérium költségvetésében csökken az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök, a szakképzési célú támogatások összege, nőttek viszont a bérgarancia alapból igénybe vehető pénzösszegek, ami azt jelenti, hogy a kormány újabb gyárbezárásokra számít.

Fónagy János (Fidesz) szerint a jelenlegi gazdasági problémákat részben az okozta, hogy a kormány megszüntette a dinamikus gazdaságfejlesztési programot, a Széchenyi-tervet.

Példanélküli adóemelések a turizmusban

A kormányoldal a mezőgazdaság növekvő támogatásáról, ellenzékiek a turizmusra fordítható keret csökkenéséről beszéltek a jövő évi költségvetési javaslat általános vitájában, csütörtökön a parlamentben.

Lenártek András (Fidesz) a hazai kis- és középvállalkozások kapcsán azt közölte: a fejlesztési forrásaikból jövőre kevesebb áll majd rendelkezésre, mint az idén.

Kifogásolta, hogy csökkennek az idegenforgalom számára igénybe vehető források, szavai szerint a hátrányos helyzetű térségeknek pedig "kilencmilliárd forintos visszalépést kell elszenvedniük". Meglepőnek nevezte, hogy a kormányzat jövőre nulla százalékos foglalkoztatásbővüléssel számol. Úgy fogalmazott: 2004-ben a beruházások lassulása és halasztása lesz jellemző, ezért növekedni fognak az egyes területek közötti különbségek.

Hadházy Sándor fideszes képviselő szerint jövőre a turizmusból élő kis- és középvállalkozásoknak "példa nélküli adóemelést kell elszenvedniük". Rámutatott: a kormány ígéreteivel ellentétben nem kapnak normatív támogatást a fejlesztésre a kiemelt idegenforgalmi területek, a kormány ugyanakkor átláthatatlanná tette a Széchenyi-tervet, és kivonta a forrásokat abból.

Kétséges adóbevételek

Tállai András (Fidesz) szerint "senki sem tudja", hogy teljesülnek-e a jövő évre tervezett adóbevételek; László Csaba ezzel szemben arról beszélt a 2004. évi költségvetés általános vitájában, csütörtökön a parlamentben, hogy a főbb adóbevételi számokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) sem kérdőjelezte meg.

Tállai András felszólalásában megkérdőjelezte a jövő évi költségvetés szakmai helyességét. Az Állami Számvevőszékre hivatkozva közölte: a társasági adóbevételek teljesítése magas kockázatot tartalmaz. Kifogásolta, hogy az általános forgalmi adó-bevételek 1787 milliárd forintos összegét azután emelték meg 105 milliárd forinttal, hogy az ÁSZ megvizsgálta a tervezetet.

A jövő évi költségvetés legkockázatosabb pontja az infláció, amelyet 5,8 százalékra terveznek a költségvetésben. A kiadási oldal ambiciózus, ugyanakkor koncepciótlan, nincsenek ugyanis prioritások - mondta az ellenzéki képviselő.

Az autópályákat nem a családok zsebéből, hanem tényleges költségvetési forrásokból kell finanszírozni - tette hozzá.

Gazdák pénz nélkül

A fideszes Czerván György arról beszélt a jövő évi költségvetés csütörtöki parlamenti vitájában, hogy 70-80 milliárd forint hiányzik a büdzséből az uniós közvetlen agrárkifizetések területén, így szerinte bizonyosan nem fog elég pénz jutni a gazdáknak. A képviselő elmondta, hogy a Fidesz a magyar gazdák versenyképességét növelő módosító javaslatokat nyújt be.

Halódó informatikai fejlesztések

Nyitrai Zsolt (Fidesz) azt mondta, hogy az informatikával kapcsolatos pénzösszegek között nincs kapcsolódási pont a Miniszterelnöki Hivatal és az informatikai tárca (IHM) fejezetében. "Ez az IHM gyenge érdekérvényesítő képességét jelzi" - fűzte hozzá. Úgy vélte, hogy az előző kormány idején megkezdett informatikai fejlesztések közül szinte mindegyik halódik.

Autópályák, de hol?

Fónagy János (Fidesz) szerint a 800 kilométerről indult, 420 kilométerre korlátozódott és várhatóan 220 kilométerrel realizálódó autópálya-építési programmal az infrastrukturális fejlesztések összes többi területét "hazavágják".

Szólt arról, hogy a magyar vasút források nélkül képtelen lesz megújulni. Az ellenzéki képviselő közölte: a költségvetésben "megalázó tételek" szerepelnek például kerékpárút-építésre vagy a fogyatékosok segítésére.

A fideszes Tállai András szerint a kormánypártoknak el kellene dönteniük, hogy elégedettek-e az előző kormány autópálya-építéseivel, ugyanis, mint mondta, a mostani pályázatokon is az akkori építő nyert.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek