Újraválasztották a laoszi kormányfőt és az elnököt
Az újonnan megválasztott laoszi parlament keddi szavazásán megerősítette hivatalában az ország elnökét és miniszterelnökét.
Dátum: 2002-04-09 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:38.506752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Reuters laoszi rádiót idéző jelentése szerint a Nemzetgyűlés a 77 éves Khamtay Siphondona és a 66 esztendős Bounnyang Vorachit újraválasztásával megcáfolta a két vezető tisztségviselő posztjának felcseréléséről szóló híreszteléseket.
Ugyancsak megerősítették tisztségében Samane Viyaketh parlamenti elnököt.
A laoszi parlament Asang Laoly vezérőrnagyot, az eddigi belügyminisztert miniszterelnök-helyettessé választotta. Utóda a belügyi tárca élén eddigi helyettese, Soutchay Thammasith vezérőrnagy lett.
Új kormányzót választottak a központi bank élére is.
A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlési képviselői új nevet adtak a belügyminisztériumnak: a jövőben belső békefenntartási minisztériumnak hívják majd.