Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varsó az európai alkotmány elutasításával fenyegetőzik

Lengyelország azzal fenyegetőzik, hogy nem ratifikálja az európai alkotmányos szerződést, ha abban csökkentik a nizzai szerződésben 2000-ben Varsónak biztosított szavazati arányt. Leszek Miller lengyel kormányfő erről csütörtökön Portugáliában beszélt, miután megbeszélést folytatott kollégájával, José Manuel Durao Barrosóval.


Dátum: 2003-10-31 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:15.118584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lengyelország határozottan ellenzi az alkotmánytervezet azon rendelkezését, amely azt javasolja, hogy 2009-től az unió összlakosságának legalább 60 százalékát jelentő többséggel lehessen határozatokat hozni. A jelenlegi helyzetben a többségi szavazással való döntéshozatal során minden egyes tagállamnak meghatározott számú szavazata van. Ezek a számok Lengyelországnak - és Spanyolországnak, a tervezet másik ellenzőjének - majdnem ugyanakkora súlyt adnak, mint a náluk jóval nagyobb népességű Németországnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának vagy Olaszországnak (27 szavazatuk van az előbbi négy ország 29-ével szemben).

A lengyel miniszterelnök Lisszabonban hangoztatta, hogy ha az alkotmánytervezet nagyban eltér a Nizzában elfogadottaktól, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy Lengyelország nem szavazza meg azt.

Hangsúlyozta, hogy ha a lengyel kormány engedne a nizzai szerződésben megszerzett jogaiból, akkor nem lenne képes a parlamentben megszerezni a kétharmados többséget az alkotmánytervezet ratifikálásához. Különben is, az új választási rendszert a lengyelek maguk is elutasítanák egy népszavazáson.

"Ha a szavazási rendszert jónak ítélték három évvel ezelőtt, nem látom be, hogy miért ne lenne jó most is. Semmi sem változott közben" - mondta Leszek Miller.

A portugál miniszterelnök ugyanakkor arról beszélt, hogy az európai alkotmányról 2004 júniusában, az európai parlamenti választásokkal egy időben tartsanak népszavazást. Szerinte nincs más lehetséges időpont ennek megrendezésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek