Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

E-learning gyűjtőportál indul április végén

A magyar piacon működő legjelentősebb e-learninggel (internet alapú tanulással) foglalkozó szervezeteket veszi nyilvántartásba az április 30-án induló első ilyen jellegű oktatási portál - tudatta a szervező Mimóza Kommunikációs Kft.


Dátum: 2002-04-09 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:38.808682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közönségét tekintve a portál a szakmai, az egyéni és vállalati felhasználókat kívánja megcélozni. Az online oktatás elméleti háttere mellett cikkeket és információkat kínál az e-learning legújabb trendjeiről, az eredményekről és különböző technológiákról. A portálon keresztül nemcsak a cégek, hanem tudásukat, képességeiket gyarapítani vágyók is jelentkezhetnek online-tanfolyamokra.

Az érdeklődők a http://www.coedu.hu internetes címen érhetik el a portált.

A szervezők ezzel egyidejűleg jelennek meg a piacon a Coedu Tudáshálóval is, amelynek célja egyebek mellett az internet alapú tanulás eddigi területeinek kiszélesítése.

A kurzusok bárhol és bármikor elérhetőek az interneten.

Kapcsolódó elemek