Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar parlamenti delegáció Washingtonban

Az amerikai partnerek elismeréssel szóltak Magyarország hozzájárulásáról az iraki stabilizáláshoz, és jó visszhangja volt annak, hogy a parlament egyhangúlag meghosszabbította a magyar szállító zászlóalj megbízatását a jövő év végéig - jelentette ki csütörtökön Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az általa vezetett delegáció washingtoni tárgyalásairól.


Dátum: 2003-10-31 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:17.967715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyi bizottság delegációjának tagjai - Németh Zsolt (Fidesz), Gedei József (MSZP), Rockenbauer Zoltán (Fidesz), Kránitz László (MSZP) - szerdán és csütörtökön az amerikai külügyi és védelmi tárca, illetve a képviselőház és a szenátus külügyi bizottságainak illetékeseivel folytattak megbeszélést. Találkoztak a magyar ügyek képviseletére idén megalakult kongresszusi frakció két társelnökével, Tom Lantos demokrata párti és Ernest J. Istook republikánus képviselővel is. (E frakció a hét elején, Ion Iliescu román elnök fehér házi látogatása előtt levélben hívta fel George Bush amerikai elnök figyelmét arra, hogy Románia számos kérdésben, így a kisebbségi jogok biztosításának terén nem teljesítette vállalt nemzetközi kötelezettségeit.)

A küldöttség találkozóin felvetette a nemzeti kisebbségek jogainak kérdéseit, az amerikai vízumkötelezettség kérdéskörét, valamint a taszári bázis hasznosításának ügyét is. A delegáció tagjai hangsúlyozták, hogy Magyarország fontosnak tartja a NATO megerősítését, s ennek jeleként értékeli a NATO Reagáló Erő megalakulását, amelyben a jövő év januárjától Magyarország is részt vesz egy felderítő századdal.

Németh Zsolt magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Magyarország számára már a NATO Reagáló Erő miatt is megkerülhetetlen feladat az alkotmány módosítása. A Fidesz álláspontja szerint a nemzetközi felhatalmazás alapján történő csapatmozgásokat a kormány hatáskörébe kell utalni, és nem lenne ésszerű, ha a kétharmadost az 50 százalék plusz 1 voksos parlamenti jóváhagyás váltaná fel, mivel az még mindig túl nehézkes lenne. A Fidesz az utóbbi években többször is tett ilyen értelmű kezdeményezést, de - mondta - a szocialisták nem mutattak fogadókészséget. Szavai szerint a labda most a kormány térfelén van.

Németh Zsolt kérdésre válaszolva üdvözölte, hogy a magyar külügyi tárca megkezdte a konzultációkat a vajdasági magyarokkal a kettős állampolgárság megvalósításának módozatairól. Úgy vélekedett, hogy ha ez hamarabb történik meg, talán megelőzhető lett volna a szerb kormány magatartásában bekövetkezett pálfordulás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek