ÉSZT: rémálom a 2004-es költségvetés
A 2004-es költségvetés rémálom, mivel nem számol támogatott béremeléssel, csupán önerőből ad az infláció mértékével azonos emelési lehetőséget - hangsúlyozta dr. Vígh László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke a szakszervezeti szövetség csütörtöki kongresszusán.
Dátum: 2003-10-31 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16612
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:21.958202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÉSZT elnöke szerint hiba volt az egészségügy nem kellően átgondolt szabályozása, és ugyanígy elfogadhatatlan a felsőoktatás napirenden lévő átszervezése - netán privatizálása is. Az ÉSZT alapvetően fontosnak ítéli az oktatás, kutatás minőségének megőrzését, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy az ott dolgozóknak megszűnjön a közalkalmazotti jogviszonya. A szakszervezeti vezető szerint a jelenlegi kormány - ígéretéhez híven - átalakította az érdekegyeztetés fórumait, megállapodást kötött a konföderációkkal, és úgy tűnt, hogy minden a helyére kerül.
Az Országos Munkaügyi Tanács örökébe lépett Országos Érdekegyeztető Tanács mind formailag, mind tartalmilag megújult, bizottságaival együtt prosperál. Nem ilyen a helyzet a közszféra fórumainak területén - mutatott rá az ÉSZT elnöke, aki szerint a KÉT kivételével az újonnan létrehozott fórumok nem működnek érdemben, így a szakszervezetek a kormány korábbi ígéreteinek ellenére sem tudnak beleszólni a közszférát érintő kérdésekbe. Az ÉSZT alapvető álláspontja, hogy a felmerült problémákat a tárgyalóasztal mellett kell megoldani.
Ugyanakkor, amennyiben a szakszervezet meg van győződve álláspontjának helytállóságáról, és tagsága mögötte áll, kész valamennyi törvényes nyomásgyakorló lépés megtételére is - figyelmeztetett dr. Vígh László Kiss Péter kancelláriaminiszter hozzászólásában elmondta: a kormány 2004-ben is folytatja a jóléti rendszerváltás programját, de másként, mint 2003-ban. Jövőre a kormány célja a közszolgáltatások színvonalának javítása és a megszerzett javak stabilizálása lesz. A politikus szerint nem lehet közpénzből megoldani az egészségügy reformját, ezért szükség van a magántőkére. A közszolgáltatás nem attól közszolgáltatás, hogy az állam nyújtja, hanem attól, hogy biztosítja a magas színvonalú, megbízható szolgáltatásokat - fejtette a ki a kancelláriaminiszter. Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter szerint a kormány és a szakszervezetek kapcsolata azt a látszatot kelti, mintha a mindenkori baloldali kormánynak több baja lenne a szakszervezetekkel, mint a jobboldali kormányoknak. Ez azért van - hangsúlyozta a miniszter -, mert amíg a konzervatív kormányok nem foglalkoznak az érdekegyeztetéssel, a jelenlegi kormány ezt elsőrendű kérdésnek tartja.
Petőfi Népe, 2003. 10. 31.