Siófoki javaslat új tehermentesítő út építésére
Egymilliárd-kétszázötvenmillió forint költségvetési támogatást kér a Siófok belvárosán át vezető 7-es főút forgalmát csökkentő tehermentesítő út és új Sió-híd építésére két fideszes képviselő az Országgyűléstől - közölte Gruber Attila pénteken Siófokon tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-10-31 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:24.047944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A város és a testület nem adja föl a harcot az M7-es autópálya siófoki szakaszának a díjmentesítéséért, de látva a tárca vezetőjének hajthatatlanságát, más megoldást is keresünk" - mondta a siófoki fideszes országgyűlési képviselő. Közölte, hogy Balsay István képviselővel közösen nyújtotta be az új tehermentesítő út megépítését lehetővé tevő, a jövő évi költségvetési előterjesztést módosító javaslatot a Parlamentben.
Az ellenzéki politikus ismertette a helyi önkormányzat forgalomszámlálásának eredményeit: a számok átlagosan 30-50 százalékos növekedést rögzítettek az idegenforgalmi idényben. Csillag István gazdasági miniszter a közelmúltban Siófokon, útavatás után tartott sajtótájékoztatón azt közölte, hogy az általuk vizsgált nyári napon 10,7 százalékkal nőtt csak az egy évvel korábbihoz képest a tóparti város átmenő forgalma.
- Kórház, közoktatási intézmény, lakótelep mellett halad át a városon a régi 7-es főút, és a nagy nyári forgalom idején folyamatosan túllépte a légszennyezettségi, egészségügyi határértékeket például a levegő ózon- és szénmonoxid-tartalma - magyarázta Gruber Attila.
Az országgyűlési képviselő - aki egyben önkormányzati tanácsos is - elmondta még, hogy a város már előkészítette az elkerülő út építéséhez szükséges új Sió-híd környékét a munkálatok megkezdésére, hogy akár jövőre megvalósulhasson a beruházás.
"Ha a szaktárca jól áll hozzá, 2004-ben szerepelni fog a költségvetésben az elkerülő út építése" - jelentette ki a politikus.
A régi 7-es főút belvárosi, Tanácsház utcai négysávos szakasza mellett a siófoki főutca is nyerne az új, tehermentesítő úttal, ugyanis csak ennek megépültével kezdhetnék meg az utóbbinak a felújítását, illetve részben vagy egészben sétáló utcává való átalakítását - mondta Gruber Attila.
MTI - fidesz.hu