Elsősegélycsomag a kormánynak
Mintegy ezernégyszáz módosító-javaslatot tartalmazó "elsősegélycsomagot" terjeszt be a Fidesz a jövő évi költségvetéshez. Varga Mihály frakcióvezető-helyettes pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a Fidesz a módosító-csomaggal ahhoz akar elsősegélyt nyújtani a kormánynak, hogy a jövő évi költségvetést - s ezáltal az emberek életét - jobbá tegye.
Dátum: 2003-10-31 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:27.426807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály közlése szerint a saját önálló indítványok formájában benyújtandó javaslatok egy versenyképességjavító, egy humánpolitikai és egy önkormányzati csomagot tartalmaznak.
- Versenyképességjavítás alatt azt értjük, hogy az ország gazdasága 2004-ben működőképesebbé és hatékonyabbá váljon - mondta a politikus. Hozzátette: a Fidesz nem fogadja el a kormány adóemelési javaslatát.
Szavai szerint e kategóriába tartoznak - egyebek közt - a turisztikai célelőirányzat beruházásait ösztönző javaslatok, a lakásfejlesztési program támogatására, az vasútfejlesztésre és az útépítésre vonatkozó indítványok.
Elmondta, hogy a humánpolitikai csomag egészségügyi, oktatási, környezetvédelmi, és kulturális jellegű támogatásokat foglal magába. - Nem fogadjuk el, hogy csökkennek az egészségügy támogatásai, és nem fogadjuk el, hogy kevesebb pénz jut az oktatásra - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Fidesz ezeknek a területeknek a kiemelt támogatását javasolja.
Az önkormányzatok támogatását lehetővé tevő, 137 milliárd forint átcsoportosítását igénylő harmadik nagy csomagot illetően kiemelte: az a harminc milliárd forint, amit a kormány többlettámogatásként kínál, érdemben csak a főváros és a nagyvárosok tömegközlekedésén segít.
Varga Mihály a Fidesz módosító-javaslatainak 340,4 milliárd forintos pénzügyi fedezetét a takarékos államigazgatásban és az infláció alultervezéséből származó többletbevételben jelölte meg. - A Fidesz azt szeretné, ha a többletbevétel felhasználásáról nem a kormány, hanem a parlament dönthetne - húzta alá.
Varga Mihály szólt arról is, hogy a Fidesz szembesíti kívánja az MSZP-t azokkal az ígéretekkel is, amelyeket a szocialisták eddig nem valósítottak meg. A javaslatok között ezért - mint megjegyezte - egy úgynevezett "tükörcsomag" is szerepel.
Tájékoztatása szerint a 360 millió forintot igénylő csomagban többek közt szerepel a gyógyszerkassza támogatása, az egészségügyi dolgozóknak adandó hűségjutalom, az ingyenes tankönyvekre és az iskolatej-támogatásra vonatkozó javaslat.
fidesz.hu