Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár és Rejtő feljegyzései: a szocialistáknak nem ér a nevük?

Kulcsár Attila és Rejtő E. Tibor határidőnaplói nem tartalmaznak olyan lényeges információkat, amelyek a nyomozást befolyásolnák - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársa pénteken.


Dátum: 2003-10-31 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:27.764248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség előtt is ismertek a Figyelő című hetilap által csütörtökön közzétett információk, de ezek nem befolyásolják a nyomozás menetét - mondta Németh Lajos alezredes. Közölte: a nyomozás szempontjából meghatározó információt nem tartalmaznak a bejegyzések.

A Figyelő című hetilap a brókerügy főszereplőinek, Kulcsár Attilának és Rejtő E. Tibornak a határidőnaplójára hivatkozva közöl információkat, amelyek szerint főként közismert kormánypárti politikusok találkoztak a két gyanúsítottal.

A feljegyzések Baja Ferenc jelenlegi miniszterelnöki hivatali államtitkár nevét tartalmazzák a legtöbbször. A szocialisták egykori kampányfőnöke tíz alkalommal is - volt, hogy késő este - találkozott az álbrókerrel,

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek