Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott a Postabank igazgatósága és felügyelő bizottsága

Lemondott a Postabank Rt. igazgatósága és felügyelő bizottsága a két testület pénteki összevont ülésén - tájékoztatott a bank.


Dátum: 2003-10-31 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:28.134819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hitelintézet vezető testületeinek tagjai azzal indokolták lemondásukat, hogy megválasztásukkor vállalt feladatukat - a bank felkészítését a magánosításra és a magát a privatizációt - sikeresen végrehajtották - áll a közleményben.

Az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok lemondása akkor lép hatályba, amikor a Postabank-részvények a vevő Erste Bank tulajdonába kerülnek. Erről az ÁPV Rt. és a privatizációs pályázaton győztes Erste Bank der Oesterreichischen Sparkassen AG között 2003. október 20-án a Postabank részvényeire megkötött adásvételi szerződés rendelkezik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek