Oroszország: választásokra készülnek
Az oroszországi parlamenti választásokon 18 politikai párt és 5 választási tömörülés vesz részt - közölte a központi választási bizottság, amely pénteken fejezte be a szövetségi választási pártlisták bejegyzését. A bizottság tájékoztatása szerint a szavazólapokon tehát 23 szervezet szerepel majd a december 7-re kiírt választásokon.
Dátum: 2003-10-31 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:28.517006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindegyik párt, illetve blokk bemutatta a regisztrációhoz szükséges, a törvényben megszabott 200 ezer támogató aláírást, kivéve az Oroszország Igazi Hazafiai nevű pártot, amelyet az előírt 37,5 millió rubeles (300 millió forintos) összeg letétbe helyezése alapján jegyeztek be.
A központi választási bizottság pénteken sorsolás útján eldöntötte, hogy a szavazócédulákon milyen sorrendben szerepelnek majd a pártok és blokkok - számolt be az NTV televízió.
A választási kampány úgynevezett sajtóbeli agitációs szakasza november 7-én kezdődik és december 5-én zárul.
A választási bizottság az állami televíziós csatornákkal már megállapodott arról, hogy november 7-től minden regisztrált párt azonos reklámidőt kap; az Egyes Csatornán és az RTR-en a hétvégék kivételével naponta összesen egyórás időkeretben vitákat, valamint választási reklámokat fognak sugározni. Az Egyes Csatornán fél óra vita lesz esténként, reggelente pedig fél óra pártreklám. Az RTR 18 és 19 óra között egymás után fogja vetíteni a két műsortípust. A korábbi választási kampányokkal szemben az idei televíziós vitákban kettő helyett négy jelölt fog szerepelni; ezt a változást a népszerűségi mutatóik miatt aggódó tévék érték el, amelyek szerint két jelölt vitája túl unalmas lehet.
A felmérések szerint a legtöbb szavazatra a Kreml támogatta Egységes Oroszország, illetve a kommunista párt számíthat; a legtöbb közvélemény-kutatás szerint e két párt fej-fej mellett halad. A Közvélemény alapítvány felmérése alapján mindkettő a szavazatok 21-21 százalékát szerzi meg a biztos szavazók körében.
MTI - fidesz.hu