Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Termálfürdő-beruházás Pécelen

Előszerződést írt alá a péceli önkormányzat egy német befektető céggel 20 milliárd forint értékű beruházásról. A város határában a 650 méter mélységből percenként 300 liter hozammal feltörő 32 fokos termálvíz hasznosítására gyógyfürdőt és vízi vidámparkot kívánnak létesíteni - közölte kedden a város polgármestere.


Dátum: 2002-04-09 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:39.730960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Márkus János elmondta: a megállapodás szerint a víz hasznosítási joga a városé marad, továbbá a beruházásból származó haszon 20 százaléka is az önkormányzatot illeti meg.

Az önkormányzat tulajdonában lévő 15 hektáros területen több lépcsőben fedett termálfürdő, látványstrand, 250 ágyas szálloda, konferenciaterem épül.

Hét hektárt elkülönítettek, ahová azokat a befektetőket várják, akik a fürdő mellé éttermet, panziókat, vagy egyéb idegenforgalmi beruházást kívánnak megvalósítani.

Az egyik legnagyobb Budapest környéki beruházás tereprendezési, közművesítési munkái még ez évben megkezdődnek, a létesítmény a tervek szerint 2004-ben készül el.

Az új fürdőkomplexum hozzávetőleg 500 embernek ad majd munkát.

A szakember-utánpótlás biztosítására idegenforgalmi szak beindítását határozták el a péceli gimnáziumban.

Kapcsolódó elemek