Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszkyék nem BKV járművekkel közlekednek

Demszky Gábor vezette főváros a 2004-es esztendőtől egyetlen fillér működési támogatást sem kíván biztosítani a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság részére. Ez derült ki azon a tájékoztatón, melyet Aba Botond a BKV Rt. vezérigazgatója a fővárosi közgyűlés frakcióinak és országgyűlési képviselőknek tartott a cég székházában - áll Wintermantel Zsolt, a Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettesének közleményében.


Dátum: 2003-10-31 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:29.198156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezérigazgató a főpolgármester jelenlétében hívta fel a figyelmet a BKV mind tarthatatlanabb helyzetére és az uniós csatlakozás után bekövetkező piaci változásokra és kihívásokra. A gazdasági ügyekért felelős főpolgármester-helyettes megerősítette, hogy a főváros -véleménye szerint- nincs abban a helyzetben, hogy a BKV-t támogatni tudná.

A Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciójának véleménye szerint a budapesti közlekedési társaság gondjainak mielőbbi enyhítése és gazdálkodásának konszolidálása a fővárosi utazóközönség érdekein túl, jól felfogott gazdasági érdeke is lenne a városvezetésnek. Az európai uniós csatlakozás időpontjától kezdődően ugyanis a BKV más piaci szolgáltatók által teremtett éles piaci versenyre fog kényszerülni, melyben minden egyes jelenleg elmaradó működési támogatás, a későbbiekben már nem pótolható hátrányt fog okozni. Egy felelősen gondolkodó tulajdonos ilyen kockázatot nem vállalhat.

A főváros tömegközlekedési szolgáltatása túlmutat Budapest határain. Azt nap, mint nap használják az agglomerációból érkezők is, így a finanszírozásból az állam nem vonulhat ki. Sőt, a jelenleg tervezett normatív támogatási összeg többszörösét kellene erre a feladatra fordítania. Ugyanakkor a főváros vezetése nem teheti meg, hogy teljesen kivonul a BKV finanszírozásából, mert ebben az esetben megszűnik az állami támogatás kérésének minden erkölcsi alapja. Éppen ezért a Fidesz-MKDSZ frakciója felszólítja Demszky Gábort, hogy a jövő évi költségvetés tervezése során legalább a 2003-as szintű BKV támogatást tervezze be.

Budapest, 2003. október 31.

Wintermantel Zsolt

Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettes

Kapcsolódó elemek