Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Védett sírokat újítottak fel Kaposváron

Védett sírokat újítottak fel Kaposváron, a Keleti temetőben. A renoválást pénzzel és munkával segítőket Szita Károly, a város polgármestere köszöntötte pénteken.


Dátum: 2003-10-31 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:30.911491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tizenegy síremlék felújítását egy magánember kezdeményezte, felhívásához számos vállalkozó, üzletember, temetkezési vállalati dolgozó, önkormányzati képviselő és az építőipari szakközépiskola csatlakozott - mondta el az MTI-nek a Somogy Temetkezési Kft. igazgatója.

"A munkák összértéke mintegy hárommillió forintra tehető" - tette hozzá Puskás Béla. A védett síremlékek alatt több egykori kaposvári polgármester, kórházigazgató, múzeumvezető, katonatiszt és pedagógus nyugszik. Ugyancsak pénteken adták át Rippl-Rónai József festőművész felújított síremlékét, amelynek renoválását a város támogatta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek