Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miller figyelmeztet a nizzai szerződésben foglaltakra

Veszélybe kerülhet Lengyelországban az Európai Unió alkotmányának a törvénybe iktatása, ha a szervezet bővítésekor nem tartják be a nizzai szerződésben foglaltakat - figyelmeztetett pénteken Bécsben a lengyel miniszterelnök.


Dátum: 2003-10-31 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:31.982051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Leszek Miller egynapos munkalátogatása után Wolfgang Schüssel kancellárral tartott sajtóértekezletén hívta fel a figyelmet arra, hogy nagy veszélyt jelentene az EU-alkotmány lengyelországi ratifikálása szempontjából - akár a kellő parlamenti támogatottság, akár egy népszavazás eredménye miatt -, ha az integrációs alaptörvényben nem érvényesítenék a nizzai megállapodásban foglaltakat.

Nizzában 2000 decemberében határozták meg, hogy Lengyelország 27 képviselőt küldhet az EU Tanácsába, azaz mindössze kettővel kevesebbet, mint a kétszer nagyobb lélekszámú Németország. Ez év júniusában azonban az EU alkotmányát előkészítő konventben olyan javaslat született, hogy 2009-től eltérnek ettől a rendszertől, és a 25 tagúra nőtt szervezetben már 13 ország szavazatával is el lehetne fogadni a határozatokat, ha az adott országok területén az EU össznépességének legalább a 60 százaléka él. Lengyel értelmezés szerint így a kisebb országok csak csoportban kaptak olyan vétójogot, mint például egyedül Németország, Franciaország, Olaszország vagy Nagy-Britannia.

Miller Bécsben arra hívta fel a figyelmet, hogy a nizzai megállapodást az EU mind a 15 tagországa jóváhagyta. Kijelentette, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban nem a jelenlegi lengyel kormány sorsáról van szó, hanem arról, hogy egy EU-döntést betartsanak.

Wolfgang Schüssel kancellár kiemelte, hogy a két ország egymáshoz nagyon közeli álláspontot képvisel az EU alkotmányával kapcsolatban, mindenekelőtt a nagyobb és a kisebb országok közötti kiegyensúlyozottság biztosításával összefüggésben, valamint abban is, hogy egyenlő rotációs alapon töltsék be az elnöki tisztséget, és minden EU-tagországnak azonos jogú, szavazati joggal is rendelkező biztosa legyen. Az osztrák kancellár támogatásáról biztosította azt a lengyel kezdeményezést, hogy az EU alkotmányának a preambulumában tegyenek említést Európa keresztény alapértékeiről.

A lengyel miniszterelnök nem kommentálta azokat az előzetes híreket, amelyek szerint az EU bizottsága hamarosan olyan jelentést tesz közzé Lengyelországról, amely bírálja Varsó csatlakozási felkészülését. Miller kijelentette, hogy nem akar olyan dokumentumról véleményt mondani, amelyet még nem látott. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy országának lesz még ideje a hiányosságok pótlására, hiszen nem november 5-én, hanem a jövő év május 1-jén csatlakozik az EU-hoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek