Fónagy János: Nem reális az autópálya-építési elképzelés
Fónagy János, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, volt közlekedési miniszter üdvözölte Medgyessy Péter miniszterelnök és Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter pénteki bejelentését az autópálya-építésről, de aggodalmát fejezte ki, hogy a bejelentett építési ütem nem tartható és kifogásolta, hogy az ígért 800 kilométernyi autópálya 420 kilométerre csökkent.
Dátum: 2003-10-31 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:32.330615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem reális az az elképzelés, hogy a ciklus végéig 420 kilométer autópálya készül el, hiszen 2002-ben egyetlen kilométernyi sztráda sem épült, véleményem szerint a tervezett építési ütem nem tartható" - mondta Fónagy János az MTI-nek.
A fideszes politikus azt is elmondta: bízik benne, hogy a Postabank eladásából származó több mint 100 milliárd forintot az M5-ös kivásárlásához és továbbépítéséhez használják fel.
Az ellenzéki politikus egyben üdvözölte a közhasznúsági törvény tervezetét, aminek köszönhetően könnyebben zajlanak az autópálya-, az árvízvédelmi művek építéséhez szükséges kisajátítási és más eljárások.
MTI - fidesz.hu