Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Regionális gazdaságfejlesztési programot fogadott el a kormány

A kormányszóvivő közlése szerint Orbán Viktor kormányfő nyugodt, folyamatos munkára kérte a kabinet keddi ülésén a minisztereket.


Dátum: 2002-04-09 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:40.048367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borókai Gábor ezt az MSZP és az SZDSZ azon kezdeményezését firtató kérdésre reagálva mondta a kormányülést követő budapesti sajtótájékoztatón, miszerint a kabinet a továbbiakban ügyvezető kormányként járjon el.

Megjegyezte: az alkotmány pontosan szabályozza ezt a kérdéskört, és eszerint az új összetételű Országgyűlés megalakulásától az új kabinet létrejöttéig működik ügyvezető kormány. Szavai szerint semmiféle felszólítás nem szükséges ahhoz, hogy a kormány tiszteletben tartsa a szabályokat.

Borókai Gábor a két ellenzéki párt azon felvetésével kapcsolatban, hogy a kormány tartózkodjon nagyobb beruházásokra vonatkozó megállapodásoktól, közölte: éppen az MSZP és az SZDSZ képviselői kötötték meg a metrószerződést 1998-ban.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a kormányülésen nem foglalkoztak a költségvetés hiányának alakulásával; a kabinet előtt nincs olyan előterjesztés, amely arra irányulna, hogy a Magyar Fejlesztési Bank megvásárolja a Mol Rt. gázüzletágát.

Borókai Gábor ugyancsak kérdésre válaszolva közölte: a kabinet ülésén nem esett szó az EBESZ-nek a magyarországi választásokkal kapcsolatos állásfoglalásáról, és - mint hozzátette - a kormány nem is kapott ilyen levelet.

Kétéves regionális gazdaságfejlesztési programot fogadott el a kormány, amely 200-220 millió euró EU-forrás elérését teszi lehetővé a területfejlesztésben - jelentette be a kabinet ülését követően Boros Imre.

A PHARE-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, a földművelésügyi és vidékfejlesztési, a gazdasági, az oktatási, valamint a szociális és családügyi tárcával közösen készített ORPHEUS-program célja Magyarország felkészítése a EU-strukturális alapokban történő biztonságos részvételre.

Beszámolt arról: a 2002-2003-ra szóló programra az idei év utolsó negyedévétől lehet pályázni, az odaítélt támogatást legkésőbb 2006. december 31-ig utalják át. A teljes összegből a magyar hozzájárulás aránya 25 százalék.

- Így már szép regionális projekteket lehet csinálni, darabja általában minimum kétmillió euró támogatású - fogalmazott Boros Imre.

Mint mondta, a tervek szerint a minisztériumok fenntartják a már korábban beindított úgynevezett tükörprogram rendszert is, amelynek keretében négy magyarországi régió fejlesztését támogatják az uniós pályázati rendszernek megfelelően.

- Tehát decentralizált módon jelentős összegben lehet pályázni - tette hozzá.

Szavai szerint a pályázati döntésekben alapvetően a regionális fejlesztési tanácsok és hozzájuk kapcsolódó munkaszervezetek vesznek részt.

Hozzátette: környezetvédelmi, közlekedési, mezőgazdasági beruházásokra lehet pályázni, de a régiók emellett az általuk kiemeltnek tartott 2-3 egyéb ágazat fejlesztésére is igényelhetnek támogatást.

Újságírói kérdésre a miniszter elmondta, hogy Magyarország eddig 1,2 milliárd euró EU-forrást használt fel, az elmúlt négy évben a jelenlegi kormányzat pedig 500 milliót. Emellett összesen 1,5-1,6 milliárd euró új pénzügyi kötelezettségvállalást hoztak létre.

A Széchenyi Terv idei programjaira egyedül márciusban 4403 pályázatot nyújtottak be, ez 47 százalékkal magasabb a februári adatnál és hatszorosa az egy évvel korábbinak - közölte Borókai Gábor.

A kormányszóvivő elmondta, az idén eddig összesen 8227 pályázatot nyújtottak be, az igénylések 46 százaléka az energiatakarékossági, 33 százaléka pedig a vállalkozáserősítő programokra érkezett. Hozzátette: a beadott pályázatok számát és az igényelt támogatás nagyságát együtt tekintve Pest megye áll az élen, a legtöbb pályázatot pedig Fejér megyéből nyújtották be.

A Széchenyi Terv programjaira tavaly összesen 13 697 pályázat érkezett, ebből 10 710 nyert támogatást. Borókai Gábor tájékoztatása szerint a Széchenyi Tervvel 650 milliárd forint értékű fejlesztés indult el az elmúlt évben az országban.

A kormányszóvivő jelezte: 2001-ben a vállalkozáserősítő program bizonyult a legsikeresebbnek, ennek keretében 1 forint állami támogatáshoz 5,2 forint magántőke társult. A lakásépítési programban 1 forint állami támogatás mellé 1,4 forint magántőke párosult.

Borókai Gábor szavai szerint tavaly húzóprogram volt a turizmus fejlesztése, amelybe 450 település kapcsolódott be.

Közölte: a regionális gazdaságépítési programban ipari parkok, logisztikai centrumok, innovációs központok kaptak támogatást. Elmondása szerint ebben a programban 1 forint állami támogatás 4,5 forint magántőkét mozgósított.

A szóvivő megjegyezte, hogy a beruházások 34 ezer új munkahely kialakításához járultak hozzá.

A parlamenti választások első fordulójáról szólva Borókai Gábor elmondta: a választási rendszer kifogástalanul működött az első fordulóban, annak ellenére, hogy soha ennyien nem vettek részt a szavazáson.

A kormányülésen Pintér Sándor belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a 8 millió 18 ezer 450 választásra jogosult állampolgár 70,5 százaléka adta le voksát a vasárnapi első fordulóban.

Borókai Gábor közlése szerint 31 rendkívüli esemény történt, 7 haláleset következett be a szavazóhelyiségekben, illetve azok közelében, a voksolás előtt vagy után.

- A kormány együtt érez az elhunytak hozzátartozóival - tette hozzá.

A kormányszóvivő külön megköszönte a betegeknek és az időseknek, hogy részt vettek a választás első fordulójában.

Borókai Gábor beszámolt arról is, hogy a kormány felkérte az agrártárca vezetőjét, készítsen összegzést a fagykárokról. Elmondta, hogy Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter előterjesztését a következő ülésén tárgyalja a kormány.

Közlése szerint a falugazdász hálózattól kéri majd a szakminisztérium, hogy gyűjtse össze a gazdálkodók kárigényeit. Jelezte: a kormány az igények felmérése után dönt arról, hogyan tud hozzájárulni a károk enyhítéséhez.

Kapcsolódó elemek