Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingyenesen internet hozzáférés Kecskeméten

Díjmentes internetezésre van lehetőség péntektől Kecskemét történelmi főterén. Hordozható számítógép és egy speciális kártya segítségével bárki ingyenesen rácsatlakozhat a világhálóra a főtér bármely padjáról továbbá a városházáról és a térhez közeli vendéglátóhelyekről.


Dátum: 2003-10-31 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:33.843355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lényegében rádiós adatátviteli összeköttetésen alapuló díjmentes internet-szolgáltatás kísérleti jelleggel indult be a főtéren, azzal a szándékkal, hogy a tapasztalatok alapján a későbbiekben a város más részeire is kiterjesztik.

A vezeték nélküli hozzáférést biztosító közterületi internetezés feltételei az ország vidéki városai sorában - Győr után - másodikként teremtődtek meg Kecskeméten - mondta el Szécsi Gábor polgármester az MTI-nek.

A működtetés havi 40 ezer, idegenforgalmi szezonban - dupla sávszélességre bővítve - 50 ezer forintos költségét az önkormányzat vállalta. Az informatikai beruházás azonban az önkormányzatnak egy fillérébe sem került, mivel egy internetes szolgáltató saját költségén szerelte fel a berendezést.

Hozzátette: természetesen ez a technikai rendszer nem utolsó sorban szolgálja a város polgárait, az itt tanuló diákokat is, hiszen ma már "egyre több család képes venni egy hordozható számítógépet, például egy olcsóbb laptopot", s a csak egyszer megvásárolandó - hozzávetőleg 8-12 forint körüli - kártyát, amivel a város központjában korlátlan ideig tud ingyenesen internetezni.

Egyetlen korlát van: az erkölcsi morált, a közízlést sértő vagy izgatásra alkalmas, rasszista, kirekesztő információkat tartalmazó weblapok nem lesznek elérhetőek, az adatforgalom szűrését a szolgáltató szavatolja - mondta végezetül Szécsi Gábor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek