Az európaiak szerint Izrael fenyegeti a világbiztonságot
Kellemetlen helyzetbe hozta magát az Európai Bizottság. Az iraki segélyekről döntő madridi konferencia előtt a térség megítéléséről készített felmérés elemzéséből kihagyták, hogy az európaiak többsége Izraelt tartja a legfenyegetőbbnek a világ biztonságára. Az EB tagadja, hogy titkolózna, technikai problémákra hivatkozik - írja az index.hu.
Dátum: 2003-11-01 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:36.999779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európaiak több mint fele Izraelt tartja a világ biztonságát leginkább fenyegető tényezőnek - derült ki az unió hivatalos közvélemény-kutatójának felméréséből - írja az Euobserver.com. A megdöbbentően magas számnál is kínosabb azonban az Európai Bizottság (EB) számára, hogy látszólag igyekezett elhallgatni a felmérés eredményeit.
Az iraki segélyekről tartott madridi konferencia apropóján készített felmérés a tanácskozáson nyilvánosságra hozott elemzéséből ugyanis kimaradt az Izrael megítélésére vonatkozó adat. Az unió tisztviselői az EUbusiness.com hírportálnak nyilatkozva tagadták, hogy el akarták volna titkolni a politikailag kellemetlen eredményt.
Állításuk szerint az Izraelre vonatkozó adatokat a jövő héten hozták volna nyilvánosságra.
"Szó sem volt politikai döntésről" - nyilatkozta Gerassimos Thomas EB szóvivője a Pais spanyol napilapnak. Thomas szerint egyszerű "technikai kérdésről" van szó, a bizottság csak a konferencia "tárgyához tartozó" adatokat kívánta nyilvánosságra hozni. "a teljes felmérést" később közölték volna. Bár a felmérés tizenöt témát érintet, csak tíz eredményeit közölték - tette hozzá.
"Nem volt időnk mind a tizenöt kérdés kiértékelésére" - nyilatkozta Thomas, némileg ellentmondva a tervszerű közlésről korábban elmondottaknak.
Az EB nem kívánt kommentálni a felmérés eredményeit, mondván "még csak vázlatosan értékelték ki azt". A Libre Belgique című belga napilap értesülései szerint a telefonos felmérésben a megkérdezettek 59 százaléka nevezte meg Izraelt a világot leginkább fenyegető kockázatként.
Forrás: mno.hu
fidesz.hu