Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csokonai évfordulójára készül Debrecen

Csokonai Vitéz Mihály születésének 230. évfordulójára több mint egy éven át tartó programsorozattal készül szülővárosa, Debrecen: a költő születésnapján, november 17-én kezdődő megemlékezések 2005-ben érnek véget - mondta Turi Gábor alpolgármester.


Dátum: 2003-11-01 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:37.729254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Csokonai Színházban november 17-én irodalmi estet rendeznek a szerző műveiből, s ugyancsak aznap megkoszorúzzák a Csokonai-emlékművet. A Csokonai Gimnázium vers- és novellapályázatot, a pedagógiai szolgáltató intézet országos versmondó és esszéíró versenyt hirdet. A Csokonai Kiadó Szilágyi Imre grafikusművész rajzaival illusztrált irodalmi album megjelentetését tervezi. Mint az alpolgármester elmondta, rövidesen megkezdi munkáját az a héttagú kuratórium, amely a Csokonai-év további programjait dolgozza ki.

Csokonai egész élete harmincegy esztendő: 1773. november 17-től 1805. január 28-áig. E rövid idő alatt gazdag, sokszínű és maradandó életművet hagyott hátra. A Kollégium diákjaként kezd verselni. Szomjazza a tudást, és szomjúságához példás kitartása és rendkívüli memóriája van. Egyszerre ragadja el a felvilágosodás haladó szelleme, a rokokó költészet kecsessége, az ókori latin és a XVII. századbeli francia klasszikusok pátosza. Közben diákosan vidám örök tréfálkozó, életet szerető, nyughatatlan, mindent próbáló. Hamarosan kifejezője lesz az új, a polgárosodás felé néző haladó szellemnek.

Elmondhatjuk, hogy Csokonai az egész magyar költészet egyik legjobb verselője. Bravúrosan kezeli a versformákat, és dallamosabbá tette a magyar nyelvet, mint bárki mindaddig. Egészen József Attiláig nincs költőnk, aki oly sok versformával élt volna, mint Csokonai.

A költő Kazinczy pártfogásával bekapcsolódik a felvilágosodás országos jelentőségű költészetébe. Eszmevilága a felvilágosodás haladó szándékait fejezi ki. De már megszólal kecses-dallamos szerelmi költészete. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a világirodalom legnagyobb szerelmi költői közé tartozik. A Juliskához írt versek később a Lillához írt dalok kötetében jelentek meg, s az olvasó hajlandó úgy tekinteni, mintha valamennyi a híres későbbi szerelemhez szólna.

Csokonai kitűnő, korát meghaladó pedagógus volt. Új módszerei, főleg a személyes foglalkozás a diákokkal, ellenszenvet is vált ki idősebb tanártársaiból, de a Martinovics-mozgalomig mégis zavartalanul taníthat, írhatja verseit, készülhet nagyobb műveire. Erre az időre esnek első színjátékai is, köztük a kitűnő szatirikus vígjáték, a Tempefői. Kirobban a Martinovics-ügy, a költő elveszti állását. Nekiindul az országnak, hogy megélhessen és írhasson.

Csokonai megismeri Vajda Juliannát, egy módos kereskedő leányát, akit verseiben Lilla néven halhatatlanná tett. A szerelem kezdetben reményteljes, csak azt kívánják, hogy szerezzen magának rendes foglalkozást. Ezért az első adandó alkalommal újra tanári állást vállal: Somogycsurgóra kerül helyettes tanárnak. De míg ő távol van, Lillát férjhez adják egy gazdag polgárhoz. Ez a csalódás ad érzelmet és alkalmat a gyönyörű szerelmi elégiákhoz. Ekkor keletkezik A Reményhez meg A tihanyi ekhóhoz.

Magányosan megy vissza Csurgóra tanítani. Életereje, életszeretete győzedelmeskedik. Csurgón írja későbbi vígjátékait, köztük legjobb színpadi művét, az Özvegy Karnyónét, ezt a mindmáig hatásos bohózatot. Ott írja vidám eposzát, a Dorottyát, amelyben szatíra, burleszkkomikum, népies hangvétel, csevegő elbeszélőkészség mesteri módon egyesül.

Csokonai hátralevő éveiben mindössze kettő jelenik meg: A tavasz című verseskötet és a Dorottya. A Lilla-dalok is nyomdába kerül, de ennek megjelenését már nem érte meg. Egy grófi temetésre őt hívták meg, hogy verses ünnepi búcsúztatót mondjon. Meghűl, tüdőgyulladást kap, amelyet legyöngült szervezete már nem tud leküzdeni.

Halálakor még kevesen tudták, hogy a legnagyobbak közül való. A börtönből már kilépett Kazinczy sejtette, de például Kölcsey idegenkedett Csokonai népiességétől. Száz évnek kellett elmúlnia a halálától, amíg Ady és a Nyugat költői felfedezték benne a nagy elődöt, a nagy halhatatlant. Azóta neve és életműve már költészetünk első sorában fényeskedik.

Kovács Zita, mno.hu

Kapcsolódó elemek