Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdő Péter bíborosi szentmiséje az esztergomi bazilikában

Mindenszentek ünnepe ősi ünnepnap a keresztény egyházban, a vértanúk tisztelete ugyanis a legelső keresztény századokba megy vissza - mondta el első bíborosi szentmiséjén szombaton az esztergomi bazilikában Erdő Péter.


Dátum: 2003-11-01 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:42.155688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erdő Péter emlékeztetett rá, hogy mindig is tudta a keresztény egyház, hogy sokan vannak olyanok, akiknek neve és története egyénileg nem vált ismertté, akiknek sírját nem tisztelték, mégis megemlékeztek róluk.

Hozzátette: a mai napon nem csak a kalendárium összes szentjét tiszteljük, hanem azokat is, akiket esetleg mi magunk személyesen ismertünk, viszont meg vagyunk győződve arról, hogy máshol nem lehetnek, mint a mennyországban.

A bíboros szólt arról is, hogy amikor a szentek közösségét ünnepeljük, akkor gondolni kell arra is, hogy nekünk egymással közösségben kell élnünk, a szeretet és a hit közösségében, és segíteni kell egymást legalább olyan erővel és örömmel, ahogyan a szentektől kérjük a segítséget, vagy ahogyan halottainkról megemlékezünk.

Erdő Péter kijelentette: különös megbecsülésnek és kegyelemnek érzi, hogy a Szentatya pásztori szolgálatának 25. évfordulóján 30 társával együtt a bíborosok testületébe választotta.

II. János Pál pápával kapcsolatosan elmondta: hálát kell adni a gondviselő Istennek, hogy ilyen kiváló, a hitet és az egyházi életet világszerte erősítő pápát ajándékozott az egyháznak.

- Olyan átlelkesült és karizmatikus személy a pápa, aki igehirdetésével, tanítóhivatali munkájával, a nem keresztény vallásokkal folytatott párbeszéddel, minden jóakaratú ember megszólításával, apostoli útjainak sokaságával viszi az evangélium örömhírét szerte a világban" - fejtegette a bíboros.

A prímást, esztergom-budapesti érseket, október 21-én emelte bíborosi rangra II. János Pál pápa.

Erdő Péter Magyarország 22. bíborosa, 82. prímása, s ő a 135 tagú pápaválasztó bíborosi testület legfiatalabb tagja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek