Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Levél Juhász Ferenchez: 160 katonafeleség az aláíró

A taszári légi bázison szolgáló katonák és polgári alkalmazottak női hozzátartozói levelet adtak át a Honvédelmi Minisztérium képviselőjének szombaton a település polgármesteri hivatalában. A levélben arra kérik Juhász Ferenc minisztert, gondolja át a bázissal kapcsolatos szakmai döntést - tájékoztatta az MTI-t a város polgármestere.


Dátum: 2003-11-01 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:42.887647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több mint 160 asszony által aláírt levelet Bocskai Istvánnak, a honvédelmi tárca kommunikációs főigazgató-helyettesének adták át - mondta Pataki Sándor, aki támogatja a kezdeményezést.

A polgármester elmondta: bázis bezárása után az alkalmazottak áthelyezésével nehéz helyzetbe kerülnének a családok, és megélhetési gondot jelentene nekik az állandó ingázás, illetve az, ha nem tudnak részükre szolgálati lakást biztosítani.

Kapcsolódó elemek