A Fidesz képes arra, hogy ismét kormányt alakítson
Semmi sem dőlt el az országgyűlési választások első fordulójában, még teljesen nyitott a verseny a két politikai tömörülés között - hangoztatta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, a Fidesz alelnöke kedden Kondoroson, egy választási gyűlés előtt megtartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-04-09 21:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:40.656003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, ennek a kiegyensúlyozott helyzetnek a legfontosabb tanulsága, hogy Budapesten rendkívül magas, az országos átlagot közel tíz százalékkal meghaladó volt a részvétel.
Németh Zsolt hozzátette: a vidék Magyarországának többségében, tizenkét megyében egyértelmű a Fidesz-győzelem, tehát, ha a vidék Magyarországa azt szeretné, hogy a saját sorsát saját maga tudja befolyásolni, akkor a vidéki polgároknak legalább akkora arányban kell részt venniük a második fordulóban, mint a budapestieknek.
Leszögezte, ebben az esetben a Fidesz képes lesz arra, hogy ismét kormányt alakítson.
Külpolitikai kérdéseket taglalva Németh Zsolt elmondta, hogy még az idén befejeződnek az EU-csatlakozási tárgyalások, és Magyarország 2004-ben az Európai Unió tagjává válhat.
- A regionális és szomszédság politikában rendkívül intenzív kapcsolatépítés indult el, a szocializmus pusztítását követően a térség felemelkedése megkezdődött; a kedvezménytörvény egyfajta lelki áttörést eredményezett a határon túl élő magyarság soraiban, s ez Magyarország számára is jelentős eredmény, hiszen egy egészséges öntudatú, határon túl élő magyarság bővíti az anyaország mozgásterét - emelte ki a politikus.
Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a külpolitikát az ellenzék a választási kampány tárgyává tette. Megjegyezte, hogy a külpolitikai kérdésekben való konszenzus alapvető nemzeti érdek.
A szocialisták azon szándékáról, hogy felül kívánják vizsgálni az Orbán-Nastase megállapodást, az államtitkár úgy vélekedett: ez a szándék ellentétes a nemzetközi jognak azzal az alapvető elvével, hogy a szerződéseket be kell tartani.
Az újratárgyalási szándék szerinte nagyfokú felelőtlenséget tükröz a szocialisták részéről, mert azt a viszonylagos stabilitást fenyegeti, amit a megállapodás hozott a magyar-román kapcsolatokban, és ami lehetővé teszi a kedvezménytörvény végrehajtását.
- A szocialista párt nem hivatkozhat a határon túli magyarok érdekeire, hiszen ennek a megállapodásnak a motorja az RMDSZ volt - jelentette ki.
Szólt arról is, hogy nem árasztotta el 23 millió román a magyar munkaerőpiacot, ezért - mint fogalmazott - a szocialista párt lassan kikeveredhetne a saját zsákutcájából.