Az iraki külügyminiszter nem megy Damaszkuszba
Irak külügyminisztere mégsem vesz részt azon a szombaton kezdődő damaszkuszi tanácskozáson, amelyen az országban kialakult helyzetet vitatják meg a térség külügyminiszterei. Hosjar Zebari szombaton jelentette be, hogy távol maradarról a regionális találkozóról, amelyre meghívták Irán, Törökország, Szaúd-Arábia, Kuvait, Jordánia és Egyiptom külügyminiszterét is.
Dátum: 2003-11-01 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:43.858335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iraki külügyek irányítója az AFP szerint azzal indokolta elhatározását, hogy a szíriai vezetés meghívása nem volt egyértelmű és őszinte. Kifogásolta, hogy meghívását az utolsó pillanatban, nyomásra határozta el Szíria, s a vitában való részvételét is függőben hagyta, a többiek döntésére bízva, és ez sérti Irak büszkeségét - írta a francia hírügynökség.
Zebari egyúttal azt is leszögezte, hogy Bagdad emiatt elutasítja a tanácskozásnak az iraki helyzettel kapcsolatos valamennyi határozatát és ajánlását.
Az iraki kormányzótanács előzőleg még azt jelentette be: elküldi Zebarit Damaszkuszba, ahol egyebek között arról kellett volna meggyőznie tárgyalópartnereit, hogy segítsék a gerillák beszivárgásának megakadályozását.
MTI - fidesz.hu