Víz alatt Velence központja
Víz alá került szombaton Velence történelmi központjának egy része az esőzés, a havazás és a szél következtében, amely két napja jellemzi a térség időjárását.
Dátum: 2003-11-01 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:45.434210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városközpont területének mintegy 11 százalékát öntötte el a felduzzadt lagúna víze, a híres Szent Márk téren pallókat fektettek fel a járókelők számára.
A magas vízállás nem különösebben meglelő jelenség a vizi város lakosai számára, a meteorológiai szolgálat már előre jelezte, a jelenséget. Szombaton a dagály idején a vízszint 107 centiméterrel haladta meg a szokásos szintet. A város lakói gumicsizmát öltöttek, a turisták reklámszatyrokba burkolják lábukat - jelentette az AFP.
Tavaly januárban a dózsék városának ötöde került víz alá, 2002 novemberében pedig 147 centiméterrel haladta meg a tengervíz szintje a normálisat.
Az olasz kormány májusban tette le az alapkövet az úgynevezett Mózes-tervhez, amelynek célja megóvni Velencét a nagyobb dagályoktól. Az elgondolás szerint nagy fémtartályokból 78 gátat építenének 1600 méter hosszúságban a szigetekre épült várost övező lagúna bejáratainál.
Ezek a mozgó gátak a tenger fenekén nyugodnának, s vízzel töltenék meg őket. Amennyiben azonban a dagály több mint 110 centiméterrel meghaladja a tengervíz szokásos szintjét, levegőt szivattyúznak a mozgó gátelemekbe, amelyek a felszínre emelkedve elzárják a lagúna bejáratát.
MTI - fidesz.hu