Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lomnici Zoltán az '56-os törvénytelen perekről

Idén november 4-én először közösen koszorúzza meg a Gyorskocsi utcai börtön falán lévő Nagy Imre emléktáblát a főbíró és a legfőbb ügyész; a közjogi méltóságok fejet hajtanak az '56-os forradalom utáni megtorlás áldozatai és azon bírák, ügyészek előtt, akik inkább megváltak hivatásuktól, de nem vettek részt a törvénysértő perekben.


Dátum: 2003-11-02 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:47.065661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar igazságszolgáltatás 1956 decembere és 1963 decembere között 26 ezer 621 ártatlan embert ítélt el a forradalomban való részvétel miatt, 367 halálos ítéletet hoztak, melyből 341-et végrehajtottak. A Legfelsőbb Bíróságon (LB) 216 elmarasztaló határozat született - mondta Lomnici Zoltán, az LB és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke az MTI-nek.

Akkoriban 157 bíró vált meg tisztségétől azért, mert nem vállalta a népbírósági tanácsokban való közreműködést. A LB-ről a bírák fele távozott, összesen 23-an - tette hozzá.

"Ők vállalták a munkanélküliséget, az esetleges retorziókat, feláldozták hivatásukat, és kockára tették szabadságukat a törvényességért, a harmadik hatalmi ág függetlenségéért" - emlékeztetett a főbíró.

A törvénytelen eljárásokat az tette lehetővé, hogy akkoriban a bíróságok nem voltak függetlenek, feltétel nélkül végre kellett hajtaniuk az állampárt utasításait - mutatott rá Lomnici Zoltán.

"E szomorú történelmi példa is arra figyelmeztet bennünket, mennyire fontos a bíróságok függetlensége, a hatalommegosztás elve, amelyet rögzít a magyar alkotmány, és tiszteletben tartanak a parlamenti pártok" - hangsúlyozta a főbíró.

"A harmadik hatalmi ág nevében kegyelettel emlékezem az '56-os szabadságharc után indult törvénytelen eljárások áldozataira, és fejet hajtok azok előtt, akik inkább feladták jogászi hivatásukat, de nem vállalták a közreműködést a törvénysértő eljárásokban" - mondta a főbíró.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek