A szakszervezetek az OKÉT összehívását szorgalmazzák
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) november 11-re javasolja az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összevívását - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
Dátum: 2003-11-02 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:48.940718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A SZEF vezető testülete nyilatkozatában leszögezi, hogy változatlanul szakmailag megalapozatlannak és morálisan károsnak tartja a 7 ezer munkavállalót érintő közigazgatási létszámcsökkentést.
"E rossz kormányzati döntés a munkavállalói érdekképviseletek kizárásával született, végrehajtása zavaros és áttekinthetetlen" - szögezi le az ügyvivői testület.
MTI - fidesz.hu