Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisebbségi garanciák

Az autonómia természetesen nemcsak az EU tagállamaiban élő kisebbségek esetében jelent megoldást, hanem a határontúli magyarság helyzetére is megoldást jelentene. A Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács már létezik, vita csak a kompetenciájáról - vagyis, hogy milyen konkrét hatásköröket kap a központi kormányzattól - folyik. Erdélyben szintén meglehetősen nagy ütemben - nem egyszer komoly, az alapvető jogokat sértő atrocitások árán - alakulnak a nemzeti tanácsok - mondta Németh Zsolt, a Külügyi Bizottság elnöke, volt külügyi államtitkár a DNPI-nek adott interjújában.


Dátum: 2003-11-02 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:49.641769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Képviselő úr, a Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája az Európa Tanács meghatározó kisebbségvédelmi eszköze, melyet mind Szlovákia, mind Románia aláírt, s mely így bizonyos kisebbségvédelmi intézkedések meghozatalára kötelezi mindkét államot. Mennyire követi nyomon a magyar külpolitika a dokumentum javaslatainak végrehajtását a szomszédos országokban? Betölthet-e a magyar diplomácia az ügyben egyfajta ellenőrző szerepet?

- A Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája komoly kontrollrendszerrel rendelkezik, hiszen a chartára tett vállalásokat egy ellenőrző szakértői testület meghatározott időközönként - évente - monitorizálja. Vagyis van egy működő mechanizmus, amely megállapítja, hogy egy ország a saját vállalásainak mennyiben tesz eleget.

A charta legfőbb sajátossága az, hogy különböző mértékű vállalásokat lehet tenni - Románia és Szlovákia pedig minimalista vállalásokat tettek. A magyar diplomácia számára természetesen fontos feladat volna, hogy az Európa Tanács előtt vállalt kötelezettségek teljesítését a szomszédoktól folyamatosan számon kérje. Arra a kérdésre azonban, hogy a magyar külpolitika a kétoldalú tárgyalások során számon is kéri-e e kötelezettségvállalások teljesítését a szomszédos államokon - a magyar kormány szomszédságpolitikai alapállását ismerve - a válaszom: valószínűleg nem.

- A nyelvi chartának köszönhetően több Európában beszélt kisebbségi nyelv emelkedett regionálisan hivatalos státusra. Elképzelhetőnek tartja-e a szomszédos országokban a magyar kisebbség nyelvhasználati jogainak ilyen mértékű bővülését?

- Természetesen, támogatható követelésnek tartjuk, hogy a magyar nyelv a szomszédos országok magyarlakta régióiban hivatalosan is használható legyen. Jelenlegi legfontosabb feladatunk a nemzetközi figyelemfelkeltés, vagyis, hogy az unión belül is tudomásul vegyék, hogy a határontúli magyarság ügye mint probléma: létezik.

- Van-e az véleménye szerint gyakorlati jelentősége annak, hogy az EU-alkotmány preambulumába bekerüljön a kisebbségvédelemmel foglalkozó rész?

- Nehezebb volna különböző jogszabályokban továbbvinni egy olyan ügyet, mely az alkotmányban meg sincs említve. Az alkotmányos utalás ezért a kisebbségvédelmi rendszer kiépítésének megkezdéséhez rendkívül fontos volna.

- Ön gyakorlatilag egy egyszemélyes intézményként működik. Mi az oka annak, hogy az elmúlt 13 év alatt nem alakult ki egy nemzetközi jogászokból, tolmácsokból, szakértőkből, stb. álló szervezet, mely kizárólag a határontúli magyarság védelmével foglalkozik? Nem tartja-e különösnek, hogy most éppen szocialista részről indul el egy ilyenfajta kezdeményezés?

- Medgyessy Péter az Európa Tanácsban valóban felvetette egy kisebbségvédelmi intézmény létesítésének ötletét. Engedje meg, hogy ezzel kapcsolatban Pál apostol szavait idézzem: "Akár szívből, akár színből, de az evangélium hirdetessék.". Vagyis ha a szocialisták csak színből is vállalják ezt az ügyet, az ügy maga attól még fontos. Az intézmény életre hívásának javaslatát - mint ahogy a határontúli magyar ház létrehozását is - jónak tartom. Sőt, remélem, hogy a "nemzeti közép" gondolattól eltérően - mely sem a költségvetésben, sem az nemzeti érdekképviseletben nem érzékelhető - ez a kezdeményezés valóra is válik. A polgári kormányzás elmúlt négy éve alatt létrejött egy hivatal, komoly szakértőkkel, s alkottunk egy jogszabályt. A jelenlegi kormányzat lényegében mind az apparátust, mind a politikai vonalvezetést szétverte. Mindemellett komoly eredménynek tartom, hogy a szocialisták magyarabbak akarnak lenni a polgári oldalnál. Úgy érzem, ez egy jó pálya - versenyezzünk.

- Véleménye szerint mi az oka annak, hogy az "autonómia" mint nyelvi fogalom még 13 évvel a rendszerváltás után sem fogant meg igazán a politikai közbeszédben? Mintha valami negatív üzenetet hordozna... Az uniós tagállamaiban a területi alapon szerveződött autonómiák a kisebbségvédelem szokványos eszközei.

- Az autonómia természetesen nemcsak az EU tagállamaiban élő kisebbségek esetében jelent megoldást, hanem a határontúli magyarság helyzetére is megoldást jelentene. A Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács már létezik, vita csak a kompetenciájáról - vagyis, hogy milyen konkrét hatásköröket kap a központi kormányzattól - folyik. Erdélyben szintén meglehetősen nagy ütemben - nem egyszer komoly, az alapvető jogokat sértő atrocitások árán - alakulnak a nemzeti tanácsok. A magyar közvéleménynek azonban limitált a határontúli magyarok problémái iránti érzékenysége. Ennek oka egyrészt egy folyamatos, a határontúli magyarok ellen hangoló manipuláció, másrészt egy nagyfokú, az elmúlt évtizedek alatt felhalmozódott ismerethiány. Összességében mégis úgy érzem: az autonómia iránti fogékonyság ma már - különösen a polgári oldalon - meglehetősen nagyfokú.

dnp.hu

Kapcsolódó elemek