Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Választási csalás, életveszélyes fenyegetés: visszalépett a demecseri polgármester-jelölt

Az egész családomat érintő életveszélyes fenyegetések és annak tapasztalása, hogy ellenfeleim már semmitől sem riadnak vissza, elcsalják a szavazást, személyeket, családokat fenyegetnek, minden eszközt felhasználnak a hatalom megszerzése érdekében, arra kényszerítenek, hogy visszalépjek - áll Fáky Lászlóné, a Fidesz jelöltje által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményben.


Dátum: 2003-11-02 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:50.443834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Visszalépett a Fidesz demecseri polgármester-jelöltje. Fáky Lászlóné egy életveszélyes fenyegetést követően ma döntött úgy, hogy nem vállalja a megmérettetést. A választás megismétlését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság rendelte el jogerős ítéletében, helyt adva a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete által a szavazás végeredménye ellen benyújtott kifogásoknak.

Csalás történt Demecseren

Fáky László polgármester júliusi halála miatt október 19-én időközi polgármester-választást tartottak Demecseren, amit az MSZP-SZDSZ-Szövetség Demecserért koalíció támogatásával induló Kis Gyula berkeszi iskolaigazgató nyert meg kétharmad egyharmad arányban. A választási küzdelmek során azonban több, a választás kimenetelét jelentősen befolyásoló szabálytalanságot is elkövettek, amit a Fidesz először a helyi választási bizottságnál, majd a területi választási bizottságnál is kifogásolt. A választási grémiumok a panaszokat jogosnak ítélték, ám nem tartották elég súlyosnak őket ahhoz, hogy emiatt új választást írjanak ki.

A megyei bíróság elítélte a csalást

Nem így a megyei bíróság, ők alaposnak találták a Fidesz felvetéseit, és új eljárásra kötelezték az érintetteket. Az ítélet - ami ezidáig példa nélküli -, a választást döntő mértékig befolyásoló tényezőnek mondta ki, hogy Kis Gyula szórólapján valótlanul állította, hogy megszerezte a kopogtató cédulák több mint felét. Ezzel ugyanis megtévesztette a választókat. Ugyancsak jogosnak találta a testület azt a kifogást, miszerint a választókat szervezetten szállították szavazni, illetve azt is, hogy a Kovács Kálmán informatikai miniszter részvételével szervezett fórum meghívóján Kis Gyula fényképe szerepelt.

Életveszélyes megfenyegették a Fidesz jelöltjét

Arra a hírre, hogy a választást meg kell ismételni, egy magát N.J.-nek nevező ember felhívta telefonon Fákynét, számon kérte rajta, hogy miért kell újra szavazni. Majd arra a válaszra, hogy a csalások miatt döntött így a bíróság, azzal fenyegette meg Fákynét hogy veszélyes lesz kilépnie az utcára, mert megöli. A fideszes jelölt ennek hatására feljelentést tett a rendőrségen, majd fontolóra vette visszalépést. Az új választás időpontját november 16-ra tűzték ki az illetékesek, Papcsák Ferenc, a város országgyűlési képviselője pedig rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés rendje elleni bűntett és magánokirat hamisítás vétsége miatt. A beadvány szerint ugyanis felmerült a gyanúja annak, hogy Kis Gyula részére olyan ajánlószelvényeket is kiállítottak, amelyeket nem a választási bizottság küldött meg.

Forrás: mno.hu, MTI

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek