Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-bővítés: Horvátország utolérte Romániát és Bulgáriát?

Horvátország már utolérte Romániát és Bulgáriát, s a többi térségbeli országhoz képest nagy lépést tett az EU-csatlakozás felé - jelentette ki Gerhard Schröder német kancellár, miután Jugoszlávia felbomlása óta először utazott német kormányfő a délszáv utódállamokba.


Dátum: 2003-11-02 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:52.778261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ivica Racan horvát kormányfővel folytatott megbeszélését követően Gerhard Schröder újra megerősítette, hogy Németország támogatja Horvátország csatlakozását az EU-hoz. Ez a volt jugoszláv állam, mely 2002-ben 5,2 százalékos gazdasági növekedést ért el, azt reméli, hogy 2007-ben Romániával és Bulgáriával együtt felveszik az EU-ba. Míg az EU azt mondja, hogy az egyik feltétel, melyet Zágrábnak a csatlakozáshoz teljesítenie kellene az a Nemzetközi Büntetőbírósággal való együttműködés, Schröder kancellár úgy vélekedett, hogy "ezt a két kérdést külön kellene kezelni".

Forrás: FigyelőNet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek