Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túzokok dürgése Csongrádban

Családalapításra készülnek a túzokok Csongrádban, ezekben a hetekben zajlik a kakasok dürgése - tudatta Kókai Károly, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei csoportjának szakembere.


Dátum: 2002-04-10 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:41.605009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlése szerint az ivarérett, hatalmas testű, 13-18 kilogrammos kakasok dürgőhelyeiken látványosan pózolnak: nyakukat felfújják, farktollaikat felcsapják, szárnyukat kifordítják, így teszik a szépet a túzoktyúkoknak.

A hazai fészkelő madarak közül a parlagi sas és a kerecsensólyom mellett a túzok a legnagyobb madártani érték világviszonylatban.

Csongrád megye keleti részén él a megye utolsó kis túzokállománya, alig több, mint harminc példány.

A ragadozó madarak közül sokfélét észleltek a szakemberek április elején a megyében, főleg a most már száraz, de még mindig pockokkal teli pusztákon.

Igazi ritkaságnak a vörös kánya számít, ugyanis ebből a fajból alig 1-2 pár költ Magyarországon. A Montág-pusztán és a tömörkényi Csaj-tavon láttak egy-egy példányt.

Valamivel több, körülbelül harminc pár fészkel hazánkban parlagi sasból. Csongrádban még nem költ, de fel-felbukkan, ugyanis a szomszédos Békés megyében már néhány, a szaporodáshoz még fiatal egyed megtelepedett.

Míg a réti fülesbagoly még csak költéshez készülődik a Csanádi pusztákon, addig gyakori bagolyfajunk, a macskabagoly a napokban kiröptette fiókáit Maroslelén, ahol mesterséges fészekodút készítettek neki a madarászok.

A ritka énekes madarak közül az örvös rigó keltette fel a szakemberek érdeklődését Csongrád megyei megjelenésével: a Tisza tápéi hullámterén, valamint a Blaskovics-pusztán figyeltek meg belőle néhányat. Az örvös rigó igen hasonlít a fekete rigóhoz, de a begyén és a nyakán széles fehér sáv látható.

Kapcsolódó elemek