Szaddám biztos volt abban, hogy túléli az inváziót
Szaddám Huszein volt iraki elnök nem adott utasítást ellentámadásra, amikor az amerikai katonák elkezdtek bevonulni Irakba, mert hadicselnek gondolta a szárazföldi előrenyomulást és meggyőződése volt, hogy túl fogja élni az inváziót - jelentette hétfőn a The Washington Post.
Dátum: 2003-11-03 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:56.841010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai napilap Tárik Azizra, a megbuktatott iraki kormány miniszterelnök-helyettesére és külügyminiszterére hivatkozva közölte: orosz és francia közvetítőkkel tartott találkozója után Szaddám Huszein biztos volt abban, hogy elkerülheti a háborút.
Az újság amerikai tisztségviselőktől származó értesülése szerint Aziz kihallgatásán elmondta: francia és orosz közvetítők 2002 végén és 2003 elején biztosították Szaddám Huszeint, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában a késleltetés és a vétó eszközével élve meg fogják akadályozni az Egyesült Államok vezetésével készülő háborút.
Az iraki elnök ebben a szilárd meggyőződésben vetette el, hogy parancsot adjon az azonnali katonai válaszra, amikor megkapta az amerikai szárazföldi csapatok beözönléséről szóló jelentéseket. Arra a következtetésre jutott, hogy a határátlépés valamiféle színlelt támadás.
Más magas rangú iraki foglyok arról számoltak be: Szaddám Huszein nem akarta elveszíteni hitelét a szomszédos arab országok előtt, amelyek feltételezett tömegpusztító fegyverei miatt tisztelték, ezért akarta, hogy a világ azt higgye: Iraknak vannak tömegpusztító fegyverei - idézte az újságot a Reuters brit hírügynökség.
MTI - fidesz.hu