Százhúszezer osztrák uniós kezdeményezése
Százhúszezer osztrák támogatta eddig aláírásával azt a kezdeményezést, hogy az Európai Unió alkotmányában szerepeljen a keresztény értékekre való hivatkozás - jelentette be hétfőn Bécsben Paul Rübig osztrák néppárti politikus.
Dátum: 2003-11-03 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:57.789848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Parlament osztrák képviselője sajtónyilatkozatban adott tájékoztatást arról, hogy az ausztriaiakkal együtt eddig 330 ezer aláírás gyűlt már össze a kontinensen a kezdeményezés támogatására. Bejelentette, hogy az év végéig folytatódik az aláírásgyűjtő kampány, amelynek összesített eredményeit átadják Silvio Berlusconinak, az EU soros elnökségét betöltő Olaszország miniszterelnökének.
MTI - fidesz.hu