Elmar Brok megütközött a kormány független intézmények elleni támadásain
Schmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke október 31-én vacsorával egybekötött megbeszélést folytatott az Európai Parlament Külügyi Bizottságának Magyarországon tartózkodó elnökével, Elmar Brokkal.
Dátum: 2003-11-03 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:00:59.414938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz Európai Uniós listavezetője rövid tájékoztatást adott a jövő nyáron esedékes európai választásokra való felkészülés jelenlegi állásáról. Elmondta, hogy folyik a választójogi törvény módosításának előkészítése és lassan összeáll a párt 24 fős listája is.
A felek áttekintették a magyar belpolitikai helyzetet. A költségvetési vitával kapcsolatban Elmar Brok aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem állt fel az a magyar intézményrendszer, amely kész lenne az Európai Uniótól érkező támogatások fogadására, így egyes területeken - például a mezőgazdaságban - már a belépéskor nehézségekre lehet számítani.
Az európai politikus megdöbbenten vette tudomásul azt is, hogy a bal-liberális magyar kormány újult erővel folytatja az offenzívát a független intézmények, például a PSZÁF elnöke és a legfőbb ügyész ellen.
Felháborodását fejezte ki, hogy a kormány törvényt kíván módosítani azért,hogy egy bizonyos ügy kapcsán befolyásolni tudja a PSZÁF vizsgálatát.
Elmar Brok szerint Magyarország számára életben vágóan fontos, hogy maradjanak olyan független intézmények, amelyek nem állnak a kormány befolyásolása alatt.
fidesz.hu