Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folyamatos versmondás a költészet napján

Különleges kísérlettel, a folyamatos versmondással próbálkoznak meg Magyarországon első ízben április 11-én, a költészet napján a budapesti II. kerületi Fillér utcai általános iskola diákjai és tanárai.


Dátum: 2002-04-10 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:42.240392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pappné Fekete Ildikó a szervezők nevében elmondta: az iskola 400 tanulója és 40 tanára vállalkozott arra, hogy egy általa választott magyar költő legalább négysoros vagy ennél hosszabb versét elmondja.

A kísérlethez csatlakoztak szülők, testvérek és a kezdeményezés bárki előtt nyitva áll.

Akár "az utcáról is bárki bemehet" és elszavalhatja kedvenc versét, egyetlen kikötés csupán, hogy az magyar költő tollából származzon - mondta.

Hozzátette: az elképzelések szerint egy vers csak egyszer hangzik majd el.

A szervezők az idei tapasztalatokat felhasználva szeretnének hagyományt teremteni nemcsak a saját iskolájukban, hanem a kerületben és az egész országban.

Elképzeléseik szerint a versmondó napot minden évben megtartják majd.

Pappné Fekete Ildikó célként a költemények olvasásának, hallgatásának népszerűsítését jelölte meg. Mint mondta: ez ma egyáltalán "nem divat". Magyartanárként az a tapasztalata, hogy a gyermekek évről évre egyre kevesebbet olvasnak, mind ritkábban vesznek könyvet a kezükbe, a vers pedig végképp népszerűtlen.

A költészet napi rekordkísérleten a megnyitót és az első verset csütörtök reggel 8 órakor Székhelyi József színművész mondja.

Kapcsolódó elemek