Csapás a csempészmaffiára
Újabb csempészhálózatot számolt fel Ausztria keleti részén magyar kollégáik közreműködésével az osztrák rendőrség különleges egysége. Az őrizetbe vett 17 fős banda az utóbbi két évben 2000 embert, zömében koszovói albánokat juttatott át a határon Ausztriába és az Európai Unió távolabbi térségeibe.
Dátum: 2003-11-03 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:00.100101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az embercsempészek azonban már nyilvánvalóan 1994 óta működtették jövedelmező üzletüket; összesen csaknem 10 ezer koszovói albánt csempésztek be az Európai Unió területére - közölte hétfőn az osztrák szövetségi rendőrség.
Az elfogottak többsége a volt Jugoszlávia területéről származik. A csempészek fejenként 1500 eurót (mintegy 388 500 forintot) kértek azért, hogy "ügyfeleiket" Koszovóból Magyarországon át Ausztriába vigyék. A banda összjövedelme csaknem 3 millió euróra (777 millió forintra) rúg. Az osztrák hírügynökség beszámolója szerint az illegális bevándorlókat sokszor embertelen körülmények között szállították, így turistabuszokban kialakított rejtekhelyeken vagy személyautók csomagtartójában.
MTI - fidesz.hu