Koalíciós válság a hírközlései törvény kapcsán?
A hírközlési törvényjavaslat kapcsán kialakult koalíciós vita veszélyezteti a törvény január elsejei hatályba léptetését - mondta Rogán Antal, fideszes országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-11-03 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:00.845405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az informatikai bizottság fideszes elnöke arra szólította fel a kormányt, hogy az előterjesztés kapcsán mielőbb folytassák le a szükséges koalíciós egyeztetést.
Rogán Antal elmondta, hogy a szabad demokrata vezetésű minisztérium által beterjesztett javaslathoz a szocialisták közel száz módosító javaslatot nyújtottak be.
Mint elhangzott, ebből néhányat visszavontak, de az informatikai bizottság legutóbbi ülésén a szocialisták több mint ötven olyan módosító indítványt "szavaztak át", amelyeket a kormány nem támogatott.
A legtöbb vita a hatáskörök tekintetében van a koalíciós felek között - mutatott rá Rogán Antal.
Példaként említette, hogy a kormány nem támogatta azt a módosító indítványt, amely a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) számára lehetővé teszi, hogy a kormányzati informatikai gerinchálózatot üzemeltesse.
A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéknek is komoly fenntartásai vannak az előterjesztéssel, mert az szerintük ellehetetleníti a kábeltelevíziós piacot.
A törvényjavaslat előkészítésére a szabad demokrata vezetésű tárca egy milliárd forintot fordított, mégis lehet, hogy a koalíciós vita miatt a jogszabály nem léphet hatályba a jövő év elején - mondta a politikus.
MTI - fidesz.hu