Európa és kereszténység nincs egymás nélkül
Mint az közismert, az Európai Unió Alkotmányának szövegezése kapcsán vita alakult ki arról, vajon elég jelentősek-e Európa keresztény gyökerei ahhoz, hogy említésre kerüljenek a készülő alapokmányban - írja közleményében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség.
Dátum: 2003-11-03 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:04.166577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Számunkra Európa, az európai kultúra elképzelhetetlen a kereszténység vallási, társadalmi, kulturális és művészeti alapjai nélkül.
Ezen meggyőződésünk kifejezésére 2003 adventjének minden vasárnapján 17 órakor meggyújtunk egy-egy újabb gyertyát közös adventi koszorúnkon az EU magyarországi képviselete előtt, hogy megvilágítsuk azt, ami egyértelmű: Európa és kereszténység nincs egymás nélkül.
Minden gyertyagyújtás alkalmával keresztény egyházi vezetők, kereszténydemokrata politikusok, művészek, sportolók szólalnak fel Európa keresztény gyökereiről. 2003. november 30-án, az első gyertyagyújtás alkalmával dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektor-helyettese és Harrach Péter az Országgyűlés alelnöke, az MKDSZ társelnöke kezdi meg az eseménysorozatot.
Kezdeményezésünkkel megkeresünk számos európai ifjúsági szervezetet is, hogy a kontinens több pontján egyszerre gyűljenek össze az Európa keresztény múltját vállaló közösségek egy-egy gyertya mellett.
OS - fidesz.hu