Feltörték a Moszad honlapját
Sikerült feltörnie egy izraeli fiatalembernek a Moszad titkosszolgálat internetes honlapját - közölte hétfőn az izraeli rádió. A 23 éves férfit, akinek neve nem ismeretes, letartóztatták, és Jeruzsálemban bíróság elé állították. A rádió nem közölte, mikor történt az eset. A miniszterelnöki hivatal - amely a hírszerző szolgálatokat felügyeli - és az igazságügy-minisztérium nem fűzött megjegyzést a történtekhez.
Dátum: 2003-11-03 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:05.796099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egykor olyannyira titkos Moszad, amely még igazgatójának nevét sem engedte nyilvánosságra hozni, az utóbbi években kissé nyitottabbá vált - utal rá az AP amerikai hírügynökség. Tavaly létrehozta internetoldalát, így próbálván bővíteni a toborzandók körét, lehetővé téve, hogy az ügynöknek jelentkezők online felvételi kérelmet nyújthassanak be. Előzőleg csak meghívás alapján válhatott valaki a Moszad emberévé.
A tárgyaláson a védelem arra hivatkozott, hogy a vádlott - aki maga is jelentkezni kívánt a Moszadhoz - csak arról akart megbizonyosodni, hogy az általa beküldött adatok biztonságban vannak-e, és nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe. Az ügyvéd bírálta a Moszadot, amiért az egyáltalán bíróságra vitte az ügyet, ahelyett, hogy saját honlapjának biztonságát ellenőrizné.
A bíróság által tanúnak felkért szakértő megállapította, hogy a fiatalember igen kifinomult módszerrel jutott be a rendszerbe. A szakértő elmondta azt is, hogy naponta százak próbálják feltörni a Moszad honlapját, de többnyire Izraelen kívülről.
MTI - fidesz.hu